DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Egy nagyon érdekes törvényjavaslat általános vitája zajlik, ami sok tekintetben rendhagyónak is nevezhető. Rendhagyó, mert kormánypárti képviselőinknek, úgy gondolom, turkálni kellene az emlékeikben, hogy mikor fordult utoljára elő, hogy egy beterjesztett kormányjavaslat az első helyen kijelölt bizottságban általános vitára alkalmatlan minősítést kap. Azt gondolom, ezen el kellene gondolkodni már a kezdet kezdetén, hogy mennyire gyenge minőségű a beterjesztett javaslat, ha ezt a támogatást nem kapta meg.

De rendhagyó más miatt is; azt hiszem, itt az első pengeváltások is pontosan mutatják, hogy az előterjesztő és a kormánypárti képviselők eddig megismert álláspontjai enyhén szólva nem állják meg a helyüket. Az igazságtartalmuk nagyon-nagyon kérdőjeles, és egy dologra jó: hogy félrevezessék az ország közvéleményét. Én azt hiszem, hogy nagyon ritka az az eset, amikor egyet kell értenem Őry Csabával, de abba kellene hagyni a csúsztatást. Bizony, abba! Az igazat kellene mondani és nem a féligazságokat, hanem a teljes igazságot.

Éppen ezért megpróbálok néhány konkrétum mellett maradni, és ezekre a konkrétumokra ráirányítani a figyelmet, a törvényjavaslatban megnyitott pontokhoz kapcsolódni és nem álvitákat kreálni arról, hogy milyen intézményrendszer működött három vagy négy évvel ezelőtt. Nem erről szól ez a törvényjavaslat.

A törvényjavaslat első kérdése az, hogy az Orbán-Torgyán polgári kormány a munka törvénykönyve átfogó reformját ígérte. Ehelyett látunk kapkodó, az aktuál-politikához igazodó, ötletszerű javaslatokat. Még formailag is nagyon érdekes a dolog, mert időnként önálló javaslatként, időnként a költségvetési törvény részeként, időnként a vegyes rendelkezésekben látjuk, és az a csoda is előfordult, hogy a parlament még meg sem szavazott egy munka törvénykönyvével összefüggő dolgot, már a következő ott volt, és már a harmadik változat is a parlament előtt van. Azt gondolom, hogy a stabilitás, a kiszámíthatóság, a tervezhetőség igénye totálisan felborult, ma már nemcsak a munkáltatók és a munkavállalók, de a bírói gyakorlat sem tudja követni a törvénykezést.

Ad2: a törvényalkotás szükségessége és időbelisége. Azt kell mondanom, hogy szeptemberig bezárólag, amíg egy brüsszeli egyeztetés nem történt, a szociális partnereket is becsapták az előterjesztők, mert időbeli korlátokra hivatkoztak. És amit Őry Csaba úgy aposztrofál, hogy két OMT-ülés is volt... - igen, négy napon belül, időkorlátra hivatkozva. Majd érdekes módon utána volt három hónap pauza, majd egy sürgősséggel benyújtott törvényjavaslat, majd 2001-re áthúzott általános vita. Ez a színtiszta igazság, tisztelt képviselőtársaim, és itt bizony azt kell mondanom, hogy az előterjesztők az első pillanattól kezdve mindenkit becsaptak az időtényezőt illetően. Ha Brüsszellel nincs egyeztetés, akkor a mai napig nem tudjuk, hogy pontosan ki mikor, miben vállalt kötelezettséget, és ezeket a kötelezettségeket hogyan kell teljesítenie.

Azt gondolom, érdemes megnézni, hogy a kötelezettségvállalás kényszere gyakorlatilag hat irányelv 2000. évi törvényalkotására fogalmazódott meg az Európai Unió részéről. A magyar részről egy kicsit többletvállalkozásról van szó, és három irányelv esetében az Európai Unió megelégedne a belépés pillanatára történő törvényalkotással is. Tehát két alaphelyzet van. Az egyik alaphelyzet - és itt nem szabadna kétarcúskodni, tisztelt államtitkár úr, tudniillik ma az a helyzet -, hogy a kilencből nyolc irányelvben konszenzus körüli állapot van, és a Szocialista Párt részéről is van egy elígérkezés, hogy ha a kilencediktől elválasztjuk a nyolc irányelvet, a parlamentben is többségi döntés születhet, mégpedig túlnyomó többségi döntés. Csak önök ezt nem akarják. Nem kell ezt a dolgot Szájer úr és Nagy Sándor úr találkozójára bevinni. Ha ebben van szándék a kormány részéről, ezt egyoldalúan meg lehet tenni és lehet prezentálni belpolitikailag, nemzetközileg egy konszenzusos törvényt. Azt pedig hagyni kell, hogy a kilencedik pontban a felek tisztességesen megállapodjanak, mert jelzem, Nyugat-Európában a kilencedik irányelvről több évig viták zajlottak minden egyes ország keretében.

(14.40)

Ad3: a törvényjavaslatot végigkíséri egy érvelés, ami hihetetlenül veszélyes: mindez az európai uniós csatlakozás fényében és az európai uniós csatlakozás örve alatt zajlik. Nos, szeretném, ha mindenki tudná, hogy az európai uniós jogharmonizációs irányelveknél az Unió részéről van egy jóléti elv. A jóléti elv pedig úgy szól, hogy ha a nemzeti jogalkotásban olyan szabályok érvényesek, amelyek a munkavállalóra nézve jobbak, mint az európai uniós jogharmonizációs irányelv, csak emiatt nem kell szigorítani a rendszert. Önök bebújnak az Európai Unió álarca mögé, és még ráadásul azt a politikai veszélyt is megteremtik, hogy az emberek úgy éljék meg az európai uniós jogharmonizációs folyamatot, hogy ez számukra hátrányokat és problémákat okozzon, még azt is veszélybe óhajtják ezzel sodorni, hogy az Európai Unió iránti elkötelezettség a magyar társadalomban gyengüljön.

Azt gondolom, hogy ebben az összefüggésben érdemes lenne tiszta vizet önteni a pohárba a kormánypárti koalíció részéről: meg kellene mondani tisztességesen, hogy a Magyarországon ma uralkodó és egyenlőtlen tőke-munka pozícióban önök a tőke oldalára álltak, és további, a munkavállalókra nézve terhelő lépéseket akarnak tenni. De akkor ezt tisztességesen meg kell mondani, és akkor nem kell azt magyarázni, az érveket gyűjtve és a műbalhékat fogalmazva, hogy ez milyen nagyszerű a magyar munkavállalóknak. Nem kéne ezt mondani! Tisztességesen meg kellene mondani, hogy igen, itt van egy helyzet, önök a multinacionális tőke oldalára álltak, és az általuk diktált megrendeléseket teljesítik ebben a törvényjavaslatban.

Ad4: az eddigi vitáknak visszatérő eleme volt az is, hogy önök keresték, kutatták azokat az érveket - és meg kell mondjam, egyéként irigylésre méltó szó szerinti azonossággal mondták az érveiket -, hogy ez a törvény milyen nagyszerű. Nos, én azt gondolom, hogy ez a törvény a munkavállalók számára rossz, csak önök ezt a véleményt nem óhajtják meghallgatni. Soha nem is voltak különösebben kíváncsiak ennek a társadalmi csoportnak a véleményére, ma sem azok, éppen ezért azt gondolom, hogy azoknak, akik ezt a vitát ma nyomon követik, néhány lelkiismereti kérdést érdemes föltenni.

Az első kérdés úgy szól, hogy vajon ez a törvényjavaslat hogyan szolgálja a munkavállalók érdekét, ha a jövőben munkaszerződés-módosítás nélkül a cég két vagy több telephelye között korlátlanul átcsoportosíthatók, mondjuk Záhonyból Szentgotthárdra.

A másik kérdés: hogyan szolgálja a munkavállalók érdekét, ha a törvényes munkaidőt folyamatosan és lényegesen meghaladó napi munkaidőben történő foglalkoztatásért nem jár többletdíjazás?

A harmadik kérdés: vajon hogyan szolgálja a családok érdekék, hogy a szülők heti pihenőnapjukon korlátlanul és tervezhetetlenül munkára vezényelhetők?

A negyedik: hogyan szolgálja a foglalkoztatáspolitikát, az új munkahelyek teremtését, ha önök még a jogon keresztül is arra ösztönzik a munkáltatókat, hogy egy munkavállalót zsákmányoljanak ki vagy dolgoztassák a lehető legmagasabb időtartamban, ahelyett, hogy a munkaidő megosztásával mások számára is munkalehetőséget biztosítanának?

A következő kérdés: vajon hogyan szolgálja a munkaerő rekreációját az, hogyha rendkívüli munkavégzés után a pihenőidőt hetek vagy hónapok múltán adják ki? Vagy hogyan védik, mondjuk, a gyermeket szülő nőt, akinek gyesről, gyedről történő visszajövetele után másnap föl lehet mondani a munkaviszonyát? Ezen kéne elgondolkozni, tisztelt kormánypárti képviselők, mert ez a törvényjavaslat erről szól!

És ha ki lehet még egészíteni a sort, érdemes egy nagyon tetszetős dologra fölhívni a figyelmet: önöktől bármely fórumon bármelyik nyilatkozatukban azt lehet hallani, milyen nagyszerű, hogy a törvény arról szól, hogy nyolcórás a munkaidő, és egy héten 48 óránál nem lehet többet dolgozni. Csak, tisztelt képviselőtársaim, a 118. §-t is föl kell ütni, ahol egy csapásra ezt önök nullázzák, annullálják, mert lehetővé teszik törvényi keretek között a két hónapra történő időtartam-kiterjesztést, ez pedig azt jelenti, hogy már réges-rég nem 8, még csak nem is 12 óra a napi munkaidő, már ezért pluszdíjazás többletmunka-vállalás címszó alatt nem lehetséges.

Nos, tisztelt kormánypárti képviselők, ezek az alapkérdések és ezek az alapproblémák, és ezekről szeretnék önök elterelni a figyelmet. Mi pedig úgy látjuk, hogy nagyon sajnálatos módon, amikor hangzatos szavak hangzanak el, hogy az Európai Unió felé menetelünk, olyan dolgokat kell újrafogalmazni, hogy 3-szor 8, olyan dolgokat kell újrafogalmazni, hogy a pihenőidő becsülete, olyan dolgokat kell újrafogalmazni - önök Bibliát jól ismerő emberek -, hogy add meg a hetedik napon a pihenés lehetőségét. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Önök azt mondják, hogy az Unió felé megyünk, én meg azt mondom, hogy ez a törvényjavaslat a Balkán felé vezet. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu