FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A munkáltatók és a munkavállalók közötti érdekellentétek kihasználása régóta bevált trükk, ami nem hiányzik a mai kormány repertoárjából sem. Egyszer az egyik, másszor a másik csoportot játsszák ki, számítva a partner támogatására vagy közömbösségére. Így akarták például a munkáltatókra terhelni a 40 napig terjedő táppénz kifizetését. Igaz, ez még sikertelen maradt, de már meg tudták nehezíteni az áfa visszaigénylését, illetve a terhek enyhítése nélkül hajtották végre a minimálbér emelését.
A dolgozók esetében ugyancsak megbukott a betegszabadság bérének lefaragása, de csökkenteni tudták például az alkalmazotti kedvezményt, a munkanélküli-ellátás és a táppénz összegét. És most úgy látszik, ismét a dolgozók vannak soron. Hamarosan, egy-két hónapon belül kiderül, milyen korábbi vívmányokat tudnak megtartani és melyeket veszítik el.
A kormány nemcsak ezt az ellentétet használja fel célja elérése érdekében, hanem az Európai Unió irányelveire és a jogharmonizációra is előszeretettel hivatkozik. Ez nagy baj, mert vajon miért kedvelnék az emberek az Uniót, ha a homályos, jövőbe vesző ígéretekkel szemben mindig nagyon konkrét és komoly fenyegetésekkel találkoznak? Ráadásul ezen a téren a kormánynak nincs is igaza. A társulási megállapodás 67. cikkelye ugyanis kifejezetten a dolgozók munkahelyi jogainak védelmére utalva rendelkezik a munkajogi szabályok harmonizációjáról. Az irányelvek hangsúlyozzák, hogy a szabályokat nem kell átvenni, ha adott tagállamban a dolgozókra nézve már kedvezőbb előírások léteznek. Magyarországon pedig ilyen szabályok bőven vannak, és többségükre büszkék is lehetünk.
Mindezekre tekintettel nincs átvételi kötelezettség, és nem fogadható el a munkaidő és a rendkívüli munkaidő összemosása, amely túlóra nélkül is lehetővé teszi a heti 48 órás, lényegében hatnapos foglalkoztatást. Nem terjeszthető ki korlátlan módon az idénymunka alkalmazása. A munkaszerződés módosítása nélkül ezután sem lehet a megváltozott munkáltatói székhelyre, telephelyre átküldeni a dolgozót. Nem emelhető drasztikusan a túlórák száma, nem csökkenthető a heti pihenőidő, nem szüntethető meg a helyettesítés díjazása. A munkaerő-kölcsönzés nem válhat általánossá, egyeduralkodóvá és határozatlan idejűvé.
A közismert, részben általam is előterjesztett javaslatok mellett felhívom képviselőtársaim figyelmét néhány további problémára. A törvényjavaslat értelmében a jövőben a munkavégzéshez kapcsolódó, munkaidőn túli, előkészítő és befejező idők után sem jár túlmunka szerinti díjazás. Ez a probléma nem intézhető el egyszerűen a munkaidő fogalmának kiterjesztésével és a munka törvénykönyve 103. § (2) bekezdésének részbeni törlésével.
Az előterjesztés részletesen szabályozza az átirányítás, kiküldetés, kirendelés intézményét, idejét és díjazását. Ez önmagában helyes. Ezzel szemben elfogadhatatlan, hogy ezekben az esetekben az átlagkereset garantálása helyett hiányos, zavaros szabályozást akarnak életbe léptetni, amely szűk körben a személyi alapbérrel operál.
(17.40)
De mi történik a teljesítménybéres területeken? Milyen keresetcsökkenés következhet be az itt dolgozók esetében? Saját tapasztalatból tudom, hogy nem ösztönzi az átlagkereset garantálása, de akkor sem lehet ilyen drasztikus, átgondolatlan megoldáshoz hozzájárulni.
A törvénytervezet nagy terjedelemben foglalkozik a munkaerő-kölcsönzéssel. Ez nagyon helyes, mert az utóbbi időben a feketemunka egyik formájaként elterjedése rendkívülivé vált. Ma már a nagyobb cégek is előszeretettel alkalmazzák, köztük olyanok is, ahol a munkaerőigény nem hullámzó. Hát még akkor mi lesz, ha meglátják, hogy a munkajogi szabályok itt csak korlátozottan érvényesülnek! A nem túl erélyes tiltás ellenére nyilvánvaló: hamarosan minden munkáltató így fog majd dolgoztatni.
Néhány idevágó részkérdés: miért nem lehet az egyéni vállalkozó kölcsönbeadó? Miért ez a hátrányos megkülönböztetés, ha a feltételek teljesítését, például a vagyoni biztosítékot, ők is vállalják? Vagy: a munkaerő-kölcsönzés esetén miért csak néhány szabályra korlátozódik a munkaügyi ellenőrzés? Szerintem átfogó és fokozott ellenőrzésre van szükség ott, ahol a feketemunka előfordulása joggal feltételezhető, és ez a munkaerő-kölcsönzés pontosan ilyen.
Benyújtottam olyan javaslatokat is, amelyek nem törölni vagy módosítani akarják az előterjesztés részeit, hanem az alkalmat felhasználva kiegészíteni. A feketemunka megfékezése, a jobb ellenőrizhetőség érdekében célszerű lenne a munkaszerződés írásba foglalását a munkába lépés napját megelőzően megkövetelni. Ez valószínűleg nem ellentétes a kormány szándékával sem, hiszen a munkatörvénykönyv 76. §-ának (7) bekezdésében az áll, hogy a munkaszerződés megkötésével egyidejűleg a munkavállalót tájékoztatni kell a munkába lépés napjáról. Ha ez a tájékoztatás nem utólagos, akkor ezen alkalommal megtehetik az írásba foglalást is.
A törvénytervezet pozitívumai közé tartozik a dolgozók neme, kora, származása, politikai meggyőződése szerinti hátrányos megkülönböztetés tiltása. Sajnos nemcsak ilyen típusú megkülönböztetés létezik. Egyre többször előfordul, hogy a saját vagy társai érdekében fellépő személyt elmarasztalják, elküldik, beperlik. Így vesztes lehet, akinek igaza van, de még inkább, aki nem ismerte pontosan a jogszabályt. Valljuk be, ma igen sok embernek hiányos ezen ismerete. Egy-egy riasztó eset megfélemlíti a munkavállalókat, akik ezután képtelenek magukat megvédeni. Ezért volna értelme a hátrányos megkülönböztetés alábbi kiegészítésének: a munkavállalót nem érheti hátrány a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban biztosított jogainak érvényesítése érdekében történő fellépéséért, illetve a munkáltató vélt mulasztása miatt jóhiszeműen tett bejelentéséért.
Tisztelt Képviselőtársaim! Bízom benne, hogy a vitát követő szavazás során megmaradnak és beépülnek a törvénybe az értelmes javaslatok, illetve elbuknak mindazok, amelyek csorbítani akarják a munkavállalókra vonatkozó kedvező előírásokat.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés