LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Folytassuk tehát a munkavédelem országos programjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitáját!

Magyarországon a rendszerváltást követően látványosan csökkent az üzemi balesetek száma: az 1990. évi mintegy 70 ezerről az évtized közepéig 33 ezerre, majd azóta lassulva 27-28 ezerre. Önmagunkhoz, saját múltunkhoz viszonyítva tehát akár elégedettek is lehetnénk, de az európai országok között nagyon kedvezőtlen a pozíciónk, mert az egyik legmagasabb munkahelyi baleseti arány Magyarországé.

A balesetek évtizeden belüli csökkenése is csak részben eredmény, nagyrészt ugyanis annak a folyamatnak a következménye, hogy éppen a leginkább balesetveszélyes ágazatok épültek le, azaz a bányászat, a vegyipar, az építőipar területén zárták be a legtöbb üzemet. Például a baleseti statisztikát hagyományosan vezető bányászati ágban a fizikai munkát végzők száma az 1991. évi 54 ezerről szinte az egytizedére, 6 ezer főre csökkent 2000 novemberéig. Nyilvánvaló, hogy ha a balesetek szempontjából legveszélyesebb ágazatokban foglalkoztatottak aránya ilyen nagy mértékben lecsökken, akkor a balesetek száma is törvényszerűen csökken.

A társadalmi környezet sem kedvezett annak, hogy az európai mércéhez igazodva csökkenjenek a balesetek és a munkahelyi ártalmak. A nyugati befektetők éppen annak a reményében vásárolták meg az itteni vállalatokat, hogy Magyarországon kevésbé szigorúak a munkavédelmi és környezetvédelmi előírások, mint a nyugat-európai országokban. Több befektető most is nyíltan hangoztatja, hogy elhagyja az országot, keletebbre költözik, amennyiben átvesszük a nyugati, szigorú előírásokat.

Fékezte a balesetek csökkenését az is, hogy sok dolgozó a kényelmetlen, a teljesítményt fékező munkavédelmi eszközöket mellőzi, mert elsősorban a magasabb kereset elérésére törekszik, és kevésbé a biztonságos munkakörülmények megteremtésére. Vonatkozik ez a magatartás a kisvállalkozókra vagy csak a néhány főt foglalkoztató vállalkozások dolgozóira is.

Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Nem szabad elsiklanunk a szakszervezetek magatartása fölött sem. Míg a fejlett országokban a szakszervezetek a munkavédelem legfőbb őrei és csak másodsorban a munkavédelmi hatóságok, addig Magyarországon a korábbi hatalmuk visszaszerzésére törekedtek a szakszervezeti vezetők, és kevésbé törődtek a munkahelyi biztonság állapotával. Elég ennek igazolására csak néhány adalék: a munkahelyi biztonságot hagyományosan szigorúan ellenőrző, állami kézben lévő vállalatok ellen irányul a sztrájkok többsége, miközben a termelőszféra 80 százalékát birtokló kisvállalatok és multinacionális cégek munkavédelmét sztrájkfenyegetések - mert nincsenek - nem sarkallják nagyobb fejlesztésre. Sőt, nagyon gyakori ezeken a munkahelyeken az üzemi balesetek eltussolása. Több vélemény szerint az ilyen eltussolások elterjedése is tényezője a baleseti statisztika javulásának. Az állásukat féltő dolgozók általában kénytelenek munkahelyen kívüli balesetnek vagy saját hibájuknak feltüntetni a munkahelyi balesetet, hiszen teljesen egyedül, általában szakszervezeti védelem nélkül állnak munkaadóikkal szemben.

Annak igazolására, hogy a szervezett érdekvédelem mennyire politikai irányultságú, elég egyetlen párhuzam: a Bokros-programot követő gyors reáljövedelem-csökkenés éveiben, 1996-ban és '97-ben feleannyit sem sztrájkoltak a szervezett dolgozók, mint az első szabadon választott kormány reáljövedelmeket csak kismértékben csökkentő éveiben.

Ha tehát elsősorban politikai ambíciók töltik ki a szakszervezetek tevékenységét és kevésbé a dolgozók érdekvédelme, akkor a dolgozók egészsége iránt is felelős kormányzatnak és Országgyűlésnek kell betölteni ezt a tevékenységi űrt.

(11.50)

Kényelmes dolga lenne az Országgyűlésnek akkor, ha a korábbi évek kollektív szerződéseiben rögzített, és így lassan szokásjoggá vált munkavédelmi szabályokat kellene törvényi szintre emelnie. Ebben az esetben a munkaadók helyzete, a munkaadók munkavédelmi költségei érdemlegesen nem változnának. Ebben az országgyűlési határozati javaslatban viszont a munkavédelemnek egy olyan országos programját kell megindítani, amelynek során elsősorban az állami hatóságokkal ütköznek majd a munkaadói érdekek, mert a szakszervezetek gondosan elkerülték a konfliktust, és nem alapozták meg kollektív szerződések sokaságában a már halaszthatatlan munkavédelmi teendőket. A jövőben a munkavédelmi követelmények kielégítése érezhető költségeket ró a gazdaság hagyományosan veszélyeztetetten működő szereplőire, elsősorban az építőipar, élelmiszeripar, faipar és a könnyűipar területén.

Tisztelt Ház! A program legvitatottabb, legnehezebben végrehajtható feladata az önálló baleset-biztosítási rendszer kialakítása lesz. Az már kiderült, hogy a társadalombiztosítás szolidaritási vállalásába beleférnek az előre nem látható megbetegedések és munkahelyen kívüli balesetek, de a jövőben már nem férnek bele a munkahelyi ártalmak és balesetek miatti ellátások. Sőt, talán az is megkockáztatható, hogy ha továbbra is az általános társadalombiztosítási szabályok révén kívánjuk orvosolni a munkahelyi ártalmak következményeit, akkor valószínűleg megszüntetjük ezt a kényszert és érdekeltséget, hogy a veszélyeztetett munkakörök veszélyeit és ártalmait maga a munkaadó csökkentse. Az önálló baleset-biztosítási rendszer kialakítása még sok társadalmi és parlamenti vita kiváltója lesz az ágazatonként, munkakörönként nyilván eltérő kockázatok járulékokban történő differenciáltsága miatt.

Tisztelt Ház! Az országgyűlési határozat általános vitára történő bocsátását magam is helyeslem, s a javaslatot a Magyar Demokrata Fórum korábban elmondott gondolataival együtt elfogadásra ajánlom.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu