DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Attól félek, hogy aki hallgatja rádión keresztül ezt a közvetítést, időnként nem érti pontosan, hogy miről van szó, pedig jó lenne, ha úgy beszélnénk és fogalmaznánk valamennyien, hogy az érdeklődők számára is világos legyen.
(20.20)
Szeretném megerősíteni azt, hogy amikor a Magyar Szocialista Párt képviselői arról beszélnek, hogy a közigazgatási reform, illetve a területfejlesztési intézményrendszer továbbfejlesztéséhez szükséges kétharmados törvényekről készek vagyunk tárgyalni, akkor mindig is azt a készségünket fejeztük ki - nemcsak most itt, a megszólaló képviselőtársaim, hanem korábban is -, hogy tisztában vagyunk azzal, ennek a rendszernek a kapcsán az alapelvekben olyan konszenzusra és megegyezésre van szükség, amit nem kell négyévente felülbírálni, ha az egyik kormány jön, s a másik megy, hanem ez olyan rendszer legyen, amire hosszú távon építeni lehet.
Balsay képviselőtársam az előbb kifejezte az örömét, hogy a szocialista képviselők a kétharmados törvényeknél ismét ilyen pozitív nyilatkozatot tesznek. Nem szeretném most megint előhozni Szájer József csomagját, hogy abban mik szerepeltek, csak szeretném önt tisztelettel arra emlékeztetni, hogy egy évvel ezelőtt volt egy országos tudományos konferencia, amelyen én a nagy nyilvánosság előtt, Stumpf miniszter úr jelenlétében kifejeztem abbéli szándékunkat, hogy ha van olyan koncepciója ennek a kormánynak, amely a rendszer továbbfejlesztését illetően tárgyalható, mutassák meg, ne dugdossák tovább a fiókban; szeretnénk megnézni, szeretnénk róla elmondani a véleményünket.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ilyen koncepció nincsen. Ahogy Baráth Etele képviselőtársam elmondta, ez az országgyűlési határozat sem illeszkedik egy koherens rendszerbe. És ha nem járt volna le a két percem, akkor ezeket a konkrét példákat tovább tudnám sorolni - meg is teszem a későbbiek során.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés