DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Most Budapestről fogok beszélni. Talán csodálkoznak, talán kétségbe is vonják, hogy a parlamentben - bár napirend utáni megszólalásban - jogom lenne ezt tenni, de nagyon sok ok és érv szól amellett, hogy erre vegyem a bátorságot; elsőrendűen az a tény, hogy képviselők vagyunk. Ezt a funkciót vállalva, a választók gondjainak, érdekeinek képviseletét vállaltuk. Ma ez az evidencia kötelez.

Úgy vélem ugyanis, hogy nemcsak az én tapasztalatom, hanem sokunké, hogy politikai összejövetelek nélkül is, politikai szándék nélkül is, az emberek minden civil szférában politizálnak, és Budapest lakói egyre nyugtalanabbul, türelmetlenebbül, sőt már idegesen beszélnek arról, hogy mi lesz itt, mi lesz ezzel a várossal, azaz az életünkkel, a mi életünkkel. Mert ma már mindenki számára nyilvánvaló lett a tény, hogy tizedik éve Budapest a saját önkormányzata számára nem más, mint a politikai csatározások, s egyre inkább csaták színtere és ürügye.

A lakók nem a sajtóból, nem kommunikációs forrásokból, nem más nézőpontja szerint tájékozódnak erről, hanem nap mint nap a saját bőrükön, a saját hétköznapjaikban érzik és élik meg a helyzet egyre súlyosbodó, sőt elmérgesedő voltát. És ezen mit sem csodálkozhatunk, hiszen a Fővárosi Önkormányzat folyamatosan szegül szembe minden kormányzati szándékkal, de a saját kebelén belül élő kerületi önkormányzatok érdekeivel is, minden meggondolás nélkül harcol a vezető koalíción kívül lévő pártok, képviselők szándékai, javaslatai ellen, és hogy minden lehetőséget kimerítsen, az elmúlt hetek a közös vezetésre hivatott SZDSZ-MSZP-koalíció szétesésének, a két vezető párt egymással való szembefordulásának meghökkentő helyzetét is megteremtették.

(0.40)

Aztán, hirtelen-váratlan, a két párt elnöke békejobbot nyújtott egymásnak - de hihetünk-e abban, hogy ez a béke az önkormányzat koalícióját is áthatja majd?

Mindeközben, ha egy telekfoghíjon hozzáfognak egy ház alapozásához, a mellette lévő ház megrogyik, a falak omlanak. Hogy konkrétumot is hozzunk: a józsefvárosi Víg utca 7-ben, miközben egy új épület munkagödrét ásták, a szomszédban álló ház fala megrepedt, a tűzfal rádőlt a munkagépre, a tető is megroggyant, a ház életveszélyessé vált, a lakókat ki kellett költöztetni, s közben az építést végző cég nem volt hajlandó elárulni, hogy ki a megbízójuk, és ez nem egyedi eset.

A következő híradás már így szólt: ismét omlott fal a Józsefvárosban. Ugyanakkor a Józsefváros úgy élte át vagy úgy élte meg az ezredfordulót, hogy az önkormányzati lakások 60 százaléka komfort nélküli szükséglakás. És nem jobb a helyzet több más kerületben sem.

Az építkezés tehát Budapest létét jelenti, ez pedig nem lehet csak a kerületek feladata. Hol van az az idő, amikor az építési láz nem mennyiséget termelt csupán, hanem már 1808-ban megalakult a Szépítő Bizottmány, majd 1870-ben a Budapesti Közmunkatanács Európa legszigorúbb építési szabványait írta elő és követelte meg minden építőtől? Hol van az idő, amikor az Amerikából Európába küldött építészek Budapestet Európa hat legfontosabb városa közé sorolták? Szeressük hát annyira Budapestet, hogy minden párt rá vonatkozó szándékának politikai tartalma a város építését, szépítését, lakóinak biztonságát és kényelmét szolgálja! Az új évszázadot ezzel a reménnyel kellene megtöltetnünk.

Köszönöm szépen. (Kékkői Zoltán és dr. Csapody Miklós tapsol.)

Forrás: parlament.hu