IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm. Én is megpróbálom rövidre fogni a mondandómat és nem kihasználni a tíz percet.
Azt mindenképpen szeretném elmondani, hogy a regionális fejlesztésben komoly előrelépés történt január 18-án - igaz ugyan, hogy ez is elvi előrelépés -, amennyiben megalakítottuk a Területfejlesztési Régiók Egyeztetési Tanácsát, az úgynevezett TERET- szervezetet, amely már a rövidítésében is azt jelképezi, ami a célkitűzéseink között a legfontosabb, azaz a régiók szerepnövelésének az erősítését.
Ami kimondottan fontos a mi szempontunkból - és azt hiszem, nagyon sokszor visszaköszön, nem is csak ennek a törvénynek a kapcsán, hanem általában a magyarországi fejlesztések kérdésében, amit vidékről az ember nagyon érez -, az az ágazati és a regionális fejlesztési célkitűzések összehangolása és ezeknek a fejlesztési forrásoknak a koordinálása.
(22.10)
Az a célunk, hogy a régiókban, a megyékben sokkal több pénzt lehessen elosztani, vagy ezt az elosztási elvet, az elosztási javaslatokat véleményezni, ahol még csak most tartunk, de bízom benne, hogy itt előbbre tudunk jutni. Tehát a forráskoordináció kimondottan fontos, és ebben közösek az érdekeink.
Ami a célkitűzéseinkben szerepel még, az a szakmai és érdekegyeztetés, amely már az eddigi munkájában is apró eredményekkel ugyan, de az Országos Területfejlesztési Tanács előtt szerepelt, és sikerült regionális érdekeket megfogalmazni. Igaz ugyan, hogy az ágazati erő ott is jelentkezett, és bizony a regionális fejlesztési tanácsok képviselői alulmaradtak egy-két kérdésben.
Azt hiszem, hogy az európai kapcsolatok építése természetesen adódik. Amit még fontosnak gondolunk, az a szervezetek fejlesztése, itt is elsődlegesen a kapacitásépítés. Az a kapacitásépítés, amely több forrásból elindult, az elmúlt évben jelentős előrelépések történtek, hiszen a SAPARD-kistérségekben megjelenő kistérségi menedzserek, a Miniszterelnöki Hivatal megbízottai mind-mind a kistérségeket, a régiókat erősítették.
Számunkra nagyon fontos elv, hogy a fejlesztéseknél ne mindig csak az elmaradott régiókról, elmaradott kistérségekről legyen szó, hanem általában véve azt szeretnénk, ha a terheléshez igazítanánk a fejlesztéseket. Itt szóba került már, hogy az országban az autópálya-fejlesztés a keleti régióban indokolt, de az a forgalom, ami oda eljut, a nyugati országrészből érkezik, és bizony itt is komoly fejlesztésekre van szükség, hiszen akár az M1-est nézzük vagy a 8-as utat vagy az M7-est - ami remélhetőleg minél hamarabb eljut a határig -, az ott beérkező forgalom az, ami segíteni tudja a fejlődést.
Ezért úgy hiszem, hogy az előző vitához részint hozzákapcsolva nekünk az a célunk, hogy tényleg a magyarországi régiók lehetőleg azonos módon tudjanak fejlődni. Ha megvizsgáljuk a GDP-mutatókat, akkor azt láthatjuk, hogy Magyarország keleti és nyugati fele között kisebb a különbség, mint a Nyugat-Dunántúl és Burgenland között. És bizony ilyen szemszögből a Nyugat-Dunántúli Régióban sem mindig úgy érzi magát az ember, mint ahogyan az Keletről látszik. Ez az az irány, ami minket arra ösztönöz, hogy a terhelésnek, a környezeti, a forgalmi terhelésnek megfelelő fejlesztések legyenek.
Úgy gondolom, hogy a TERET-nek az a célkitűzése, ami megfogalmazódott a preambulumban, jól összegzi mindazt, amit ezen a területen tennünk kell: a területfejlesztési régiók gyors felkészülésének biztosítása Magyarország európai uniós csatlakozásáig, valamint teljes értékű szerepvállalás az ország hosszú távú fejlesztéspolitikai feladatainak megvalósításában. Az előttünk fekvő országgyűlési határozati javaslat egy jó kezdete valaminek, egy olyan kezdet, amely az uniós csatlakozásig tudja a régiókat, a megyéket, a kistérségeket erősíteni, és a valódi decentralizációig eljutva tudja ehhez a kezdő lépéseket biztosítani a számukra.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés