MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kopácsi Sándor, Budapest egykori rendőrfőkapitánya pénteken reggel Torontóban meghalt. A rövid, szikár életrajz így szól:

1922-ben Miskolcon született. Apja vasesztergályos volt és a Magyar Szociáldemokrata Párt egyik helyi vezetője.

Már 15 évesen részt vett egy nyilasellenes röplapakcióban, ahol comblövést kapott. Miskolcon fémipari szakiskolát végzett. A háború alatt a Dimávagban esztergályosként helyezkedett el. A német megszállás után csatlakozott a Mokán ellenállási mozgalomhoz, családjával együtt. Szülővárosa felszabadulása után beosztották az új karhatalmi szervezetbe, és belépett a Magyar Kommunista Pártba.

1949-ben a rendőrtiszti iskola és két pártiskola elvégzése után a pártközpont karhatalmi osztályára helyezték. 1949 őszén kétéves pártfőiskolára küldték, majd a rendőrség pártapparátusának élére nevezték ki. 1952-től Budapest rendőrfőkapitánya. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa után egy nyílt rendőrségi pártértekezleten felszólalt Rákosi Mátyás ellen.

A poznani események hatására a honvédség és a rendőrség főtisztjeinek értekezletén kijelentette, hogy a népre nem lőnek. Saját élményemből toldok be ide: 1956. október 23-án reggel a rendőrök felfegyverkezve, géppisztolyokkal jelentek meg az utcán. Előtte Kopácsi Sándor rendőrfőkapitány eligazította őket és megtiltotta nekik, hogy a fegyverüket használják. Az egyik őrmester megkérdezte: mit tegyünk, ha el akarják venni a fegyverünket? Akkor se lőhetnek - válaszolta Kopácsi. Valóban, a rendőrök nem is lőttek sehol a forradalmárokra, a felkelőkre, vagyis miránk. Nagyon nagy szolgálatot tett ezzel, és a vérontást kerülte el. Valójában nem is volt barikád, mert csak az ÁVH-sok lőttek ránk, sem a katonaság, sem a rendőrség nem tüzelt magyarokra.

1956. október 31-én, amikor Nagy Imre, Kádár János megalakították a Magyar Szocialista Munkáspártot, ennek előkészítő intézőbizottságába választották. A forradalom alatt megnyerte a felkelő csapatok bizalmát. November 3-án a Kilián-laktanyában, amikor összejöttek a felkelők, a katonaság, a rendőrség képviselői, a nemzetőrség helyettes parancsnokává választották.

1956. november 5-én, tehát a második szovjet agresszió másnapján Szerov tábornok, a KGB vezetője letartóztatta. 1958. június 15-én a Nagy Imre-perben a Legfelsőbb Bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. A börtönben derék rabtárs volt, velünk együtt tisztességgel viselte sorsát.

1963-ban amnesztiával szabadult. 1963 és '65 között vasesztergályosként dolgozott a telefongyárban, majd '65-ben műszaki tisztviselőként helyezkedett el Solymáron. 1969-ben engedélyt kapott egyetemi tanulmányainak befejezésére, de a jogi diploma megszerzése után nem kapott megfelelő állást. 1975-ben kivándorolt Kanadába feleségével. Éttermi felszolgálóként, takarítóként, hűtőgépgyári munkásként, majd a torontói elektromos műveknél fizikai munkásként dolgozott.

1987-től nyugdíjas. 1989-ben hazatért Magyarországra, ahol rehabilitálták, előléptették, előbb vezérőrnaggyá, majd altábornaggyá. Visszaemlékezéseit "Életfogytiglan" című önéletrajzi regényében írta meg.

A feleségével beszéltem telefonon, elmondta, hogy Kopácsi Sándor évek óta éjszaka rettenetesen rosszul aludt, időnként felriadt, és arra panaszkodott, hogy az álmodta, viszik kivégezni. Most pénteken is így felriadt, és akkor kapott szívinfarktust - fél óra múlva meghalt.

Őrizzük meg emlékeinkben, hiszen egyre több '56-os távozik körünkből. Tisztességes, becsületes ember volt. (Taps.)

Forrás: parlament.hu