DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Azt hiszem, hogy itt egy nagy szereptévesztésről is szó van, hiszen a fekvőbeteg-ellátás privatizációját semmiféle törvény nem szabályozza, az önkormányzatoknak sincs joguk, még a törvény értelmében sem, a saját tulajdonukban lévő kórházakat - vagy annak természetesen a jövedelmező részét, mint a diagnosztika - fillérekért átadni, és később a tulajdonjogot is olyanokra átruházni, amely cégek vagy személyek nem értenek az egészségügyhöz, és fennáll a veszélye, hogy esetleg egy későbbi időszakban egészen más célra fogják használni - ha a tulajdonosváltás is bekövetkezik - a gyógyítás-megelőzés intézményét.
Ezért például ilyen esetben a privatizációnak egyrészt a törvényellenességét azonnal meg kellene szüntetni, és miközben bankkonszolidációra közel 600 milliárd forint ment ki, az egészségügy helyzetét 50-80 milliárd forinttal jelentős mértékben javítani lehetne, tehát ezeken az eszközökön kellene inkább változtatni, és ezzel meg lehetne oldani a fekvőbeteg-ellátásnak is ma már nagyon akuttá váló olyan kérdéseit, melyek már ellátási zavarokat is okoznak, ha nem figyelünk oda, és nem történik nagyon sürgősen intézkedés.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés