DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, hogy tartalmi kérdésben nincs igazán nagy vita az MDF képviselői és köztem, tehát Gémesi és Ékes képviselő úr és köztem.
Az Alkotmánybíróság elfogadhatónak tartja azt, hogy alapvető jogokat korlátozzunk. Ebben az esetben a köztisztviselőnek és a köztisztviselő hozzátartozóinak alkotmányos jogait korlátozzuk; a köztisztviselő élet- és házastársa, valamint közös háztartásban élő gyermeke is köteles vagyonnyilatkozatot tenni, miközben ő nem áll köztisztviselői jogviszonyban az állammal, ez tehát egy kiterjesztése a köztisztviselő szolgai állapotának. Ez egy nagyon súlyos alkotmányos jogkorlátozás a hozzátartozók vonatkozásában.
Az Alkotmánybíróság azt a követelményt szabja, hogy ez a korlátozás ésszerű és szükséges mértékű legyen. A felszólalásomban azt vitattam, hogy ez nem ésszerű, mert a korrupció ellen - amit a kormány hirdet, hogy ez arra jó - ez alkalmatlan eszköz, mert ha egy tisztviselő korrupt akar lenni - és itt egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy persze az okmányirodán elkövethető korruptság és az Országimázs Központban elkövetett korruptság között sok számjegynyi különbség lehetséges -, de ha ezt ellenőrizni akarjuk, ha azt feltételezzük, hogy valaki itt korrupt akar lenni, és odaadja a házastársának a vagyont, vagy odaadja a gyermekének, akkor miért nem feltételezzük azt, hogy odaadja annak a gyereknek, aki nem közös háztartásban él, odaadja a szülőnek, akinél felhalmozódik a vagyon, amit majd ő megörököl. Tehát ezek ellen a korruptságok ellen ez a vagyonnyilatkozat nem alkalmas eszköz, és ezért nem is lehet indokolni, hogy miért kell százezres nagyságrendű körben korlátozni az alapvető jogokat. Csak abban kellene korlátozni, ahol ez a veszély fennáll, ott viszont úgy, hogy az valóban védelmet nyújtson a korrupcióval szemben.
Tehát nem önmagával a vagyonnyilatkozattal van a probléma, hanem az ilyen fajta vagyonnyilatkozattal. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés