ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Engem zavar ez az egész, hiszen ha korrupcióról beszélünk, akkor ilyen alapon tulajdonképpen nemcsak a köztisztviselőket, hanem a közalkalmazotti kört is említeni kellene.
(11.20)
Nagyon jó példa, amit Mikola miniszter úr és a Gyógyszerész Kamara is a maga részéről elmondott, hogy utaznak orvosok és beosztottak gyógyszervásárlás vagy gépműszer-beszerzés esetén. Ha valóban helyre akarjuk tenni ezt a kérdést, akkor azt kell mondanunk, hogy egy közszolgálati törvényt kellene alkotni, s abban akkor egységesen mindenkire ezt ki kellene alakítani.
Nagyon eltérünk a tárgytól. Én mindenképpen védeni kívánom az önkormányzati tisztviselőket, hisz talán azon kevés polgármesterek közé tartozom, akik nem változtattak, nem küldtek el senkit. A természetes fluktuációból adódó változások történtek, s maximálisan támogatom a továbbképzést, egyéb más dolgokat is. Valóban egy stabil, erős önkormányzatiságot kell mindenképpen létrehozni, s egy stabil, erős köztisztviselői karnak kell megjelennie, hisz az uniós követelmények ránk és a köztisztviselőkre is óriási feladatokat fognak róni. Én a közszolgálat kérdését helyezném ebben a körben első sorba, s ha egy nagyon jó törvényt akarunk alkotni, akkor egyfajta közszolgálati törvényt kellene megfogalmazni, ami a köztisztviselőkre és a közalkalmazottakra is egységesen vonatkozik. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés