GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Igazából nem tudtam megérteni az ön történelminek tűnő fejtegetésének mondanivalóját. Ha jól értem, akkor ön valami olyasmit kívánt itt nekünk most elmondani, hogy felesleges volt a kommunizmus áldozatainak ünnepét az Országgyűlés épületében megtartani, hiszen mit is lehetett itt ünnepelni, mivel önök leverték az Országgyűlés tetejéről a vörös csillagot. (Dr. Géczi József Alajos: Nem vertük le, levettük!) Bevallom, nem értem az összefüggést.

Tisztelt Képviselő Úr! Úgy ítélem meg, hogy a XX. században történt néhány olyan dolog, amely mellett az emberiség nem mehet el szótlanul, történtek olyan dolgok, amelyekre nemcsak nekünk kell emlékeznünk, akik hosszabb-rövidebb ideig már éltünk akkor, amikor ezek megtörténtek, hanem nagyon fontos, hogy a XXI., a XXII. és az azt követő századokban is ezekről az eseményekről megemlékezzenek. Ez azért fontos, képviselő úr, hogy ezek soha többé ne ismétlődhessenek meg. Hogy soha többé ne ismétlődhessék az meg - ha ön már említette az agrárszocializmust -, hogy egy eszme kicsi, vékony éren elkezd folydogálni, majd erősödik, kiterebélyesedik, és végül oda torkollik, hogy Sztálin azt mondja, a kulákok nem emberi lények (Dr. Géczi József Alajos: Az én szüleim is kulákok voltak!), tehát kiirthatóak.

Soha többé nem engedhetjük meg, hogy bármilyen eszme nevében valakiket, embertársainkat nem emberi lényeknek minősítsenek, tegyék ezt akár a kommunizmus, a fasizmus vagy bármilyen más ideológia nevében (Dr. Géczi József Alajos: Úgy van!). Ahhoz, hogy ez ne történhessen meg, ehhez nekünk itt a parlamentben is emlékeznünk kell. Ezért arra kérem a képviselő urat - különösképpen, ha velem ebben a kérdésben egyetért -, hogy az ilyen méltóságteljes megemlékezést, ahol egykori halálraítélt is megszólalt, ne minősítse úgy, hogy itt vörös gyűlöletet, nyáladékokat köpködtek.

Nagyon szépen köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu