KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A mezőgazdasági őstermelői tevékenység fogalmának módosítása értelmében a saját gazdaságban termelt szőlőből saját gazdaságban előállított szőlőbor értékesítése akkor számít őstermelői tevékenység bevételének, ha a magánszemély az említett terméket az adott évben kifizetőnek és/vagy termelői borkimérésben végső fogyasztó részére értékesíti, és az értékesítésből származó bevétele az évi 4 millió forintot nem haladja meg.

Az új rendelkezés tekintettel van a pincék sok esetben sajátos elhelyezkedésére, kialakítására. Megengedi a bórkóstolást is, amelyhez mindössze a kézmosást és a kóstoláshoz használt pohár mosogatásának a lehetőségét kéri, vagy ha ez nincs meg, akkor eldobható poharat kell biztosítani. Külön szól a rendelkezés arról is, hogy a termelői borkimérésben a bor közvetlenül a hordóból kóstoltatható, de elvitelre is kimérhető.

E látszólag egyszerű rendelkezés az őstermelők számára bonyolult és költséges adminisztratív terheket jelent, amit a következőkkel szeretnék alátámasztani. A Villány városban működő üzletek működési engedélyét a városi polgármesteri hivatal jegyzője adja ki. Villány lakosságának 60 százaléka szőlőtermesztéssel és borkészítéssel foglalkozik már évtizedek óta. Az őstermelők és vállalkozók körében igen nagy terhet jelentett a 2000. év augusztusában indult egyszerűsített adóraktári engedélyek kiváltása és az azzal járó sokrétű adminisztráció.

(2.40)

A 160/2000-es kormányrendelet, valamint a 2000. évi CXIII. törvény lehetőséget biztosít az őstermelőknek, hogy a maguk által megtermelt szőlőbort saját gazdaságukban ne csak kifizető részére értékesíthessék, hanem végső fogyasztó részére is, amennyiben ezt termelői borkimérés üzletkörben végzik. A működési engedély kiváltásához az őstermelőnek kérelmet kell benyújtania, 5000 forint illetékbélyeggel ellátva. Kérelmében meg kell jelölnie az üzlet címét, az üzlet tulajdonosát, használatának jogcímét - bérlet, haszonélvezet -, a folytatni kívánt üzletköri tevékenységet, az üzlet nyitvatartási idejét, az üzlet fő tevékenységére utaló elnevezést.

Az őstermelőnek a működési engedély kiadási kérelméhez csatolni kell az őstermelői igazolványt és tulajdoni lapot, egy bérleti szerződést, adóazonosító számát, a siklósi városi ÁNTSZ szakhatósági hozzájárulását, ennek kiváltása 9000 forint, mivel termelői borkimérésben élelmiszer-értékesítés fog történni. Miután az őstermelő benyújtotta a hivatal felé az előbb nevezett okmányokat, a hivatal meghozza a határozatot, amelynek jogerőre emelkedését követően kerül kiállításra a működési engedély. Villány város körzetében tapasztalható, hogy a gazdák őstermelőként kívánják a boraikat értékesíteni, hisz a tevékenység sok kedvezményt biztosít számukra. Adószámmal, egyéni vállalkozóként nem lenne érdemes borral foglalkozniuk. A bor jövedéki termékké válása óta igen nagy teher hárul így is a gazdákra, mivel pontosan, naprakészen, minden egyes liter borral el kell számolniuk.

A fentiekből látható, hogy az őstermelők számára mennyire bonyolult és költséges a működési engedély beszerzése, annak ellenére, hogy üzleti tevékenységük csupán borértékesítésre korlátozódik. Fontos lenne ennek egyszerűsítése.

Köszönöm a figyelmet. (Bánki Erik tapsol.)

Forrás: parlament.hu