DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretnék ígéretet tenni önnek arra, hogy a kormányzati szándékoknak megfelelően a jövőben még inkább kiterjesztjük azoknak az ellátásoknak a körét, amelyek az ilyen személyeket, illetve családtagjaikat, hozzátartozóikat megilleti.

A jövőben is szívesen számot adok arról, hogy a kormány ebben a kérdésben mit tett. Szeretném egyben felhívni a figyelmet arra, hogy a törvény jelenleg is kiemelten kezeli az özvegyet, az élettársat, az árvát, a szülőt, biztosítja az emelt szintű özvegyi nyugdíjat, a kiemelt árvaellátást, a szülőknek pedig alanyi jogon járó szülői nyugdíjat biztosít. Ezen túlmenően az ön által kért ellátási forma kiterjesztését, illetőleg értékállóságát is szeretnénk biztosítani.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu