DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Valóban, úgy, ahogy ön is említette, a jelenlegi napokban zajlik az önkormányzati költségvetések elfogadásának véghajrája, illetve a legtöbb önkormányzat már elfogadta a 2001. évre, illetőleg van olyan önkormányzat, ahol kétéves költségvetést fogadtak el, tehát a 2001. és 2002. évre szóló költségvetést is.
Én néhány számot mondanék önnek és a tisztelt Háznak is, amivel azt tudom bizonyítani, hogy a parlament által az elmúlt év december 19-én elfogadott 2001. és 2002. évi költségvetés olyan jövedelempozíciót biztosít a magyar önkormányzatok számára, amely a 2001. év vonatkozásában a központi költségvetési kapcsolatokból származó forrásokat országos átlagban 13,4 százalékkal növeli. Ez konkrét számot tekintve 792 milliárd 874 millió forintot biztosít az önkormányzatoknak, 2002 vonatkozásában pedig 871 milliárd 122 millió forintot; ez pedig a 2001. évihez képest 9,3 százalékos emelés. Ez alapvetően két tételből tevődik össze: egyrészt a normatívákból, másrészt pedig az átengedett szja-ból, hogy az inflációhoz képest reálértékben nőni fog 2001-ben és 2002-ben az önkormányzatok központi költségvetési kapcsolatokból származó forrása.
Ezen túlmenően szeretnék még említést tenni a fejlesztési célú támogatások növeléséről. Ez a címzett és céltámogatások vonatkozásában a 2000. évi 52,3 milliárd forinttal szemben 62,3 milliárd forintos támogatást jelent, tehát több mint 10 milliárd forinttal és az évi inflációt meghaladó mértékben növeli a támogatást a parlament által elfogadott költségvetés.
Én egyébként az országban járva-kelve azt tapasztaltam, hogy alapvetően bizakodó légkörben zajlottak ezek a költségvetési tárgyalások és a költségvetés elfogadása.
A konkrét kérdéseire szeretnék válaszolni. Azt gondolom, nagyon helyes cél volt, hogy a kormány a kétszer egyéves költségvetésben a közszférában dolgozók bérfejlesztését preferálta, és az átlagos 2001. évi 8,75 százalékos emelésen túlmenően a pedagógusoknak, az egészségügyi dolgozóknak, a szociális ágazatban dolgozóknak év közben még ezen túlmenően kiemelt bérfejlesztést biztosít. Az ehhez szükséges költségvetési forrásokat a központi költségvetés biztosította.
Nem írt elő tudomásom szerint a parlament - tiszteletben tartva az önkormányzatok autonómiáját - 2 százalékos létszámleépítést, hiszen ezt nem is tehette volna meg, de nem is volt ilyen szándéka; ilyen ajánlás fogalmazódott meg.
Ami pedig a harmadik kérdését illeti, tehát az eszközjegyzék visszavonását: nem tudunk arról sem, hogy ilyen feltételhez lenne kötve a bérfejlesztés. Ezt az Oktatási Minisztérium államtitkára megerősítheti vagy meg is erősítette. (Folyamatos zaj.)
Ami pedig az önkormányzatok által felvetődött kérdéseket illeti: én azt el tudom képzelni, hogy minden önkormányzatnál fordulhat elő olyan szituáció, hogy egy adott fejlesztést nem biztos, hogy az adott évben meg tudnak valósítani, illetve nem minden fejlesztést tudnak megvalósítani. De én azt gondolom, hogy pontosan az önkormányzati autonómiának, az önkormányzati szabadságnak a lényege az, hogy a helyi képviselő-testületek saját maguk dönthetik el, hogy mi a fontos vagy mi a fontosabb, és az adott évben mit támogatnak.
Én bízom abban, hogy képviselő úr el tudja fogadni a válaszomat. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés