KOVÁCS FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagy örömömre szolgált, hogy itt halaszthatatlan közfeladatai közben vidámságot okoztam Bauer képviselő úrnak. Csak fel szeretném hívni a figyelmét, hogy nem véletlen beszéltem - igaz, lehet, hogy a késői, előrehaladott éjszakának köszönhető, hogy a köztisztviselő helyett köztisztségviselőt mondtam - a köztisztviselőkről szóló módosító javaslatról. Én az elején mondtam, hogy a 171. pontban az önkormányzati bizottság által beterjesztett pontokról szeretnék beszélni, és erről is beszéltem.
Azt hiszem, képviselőtársaim előtt ismert, hogy ezzel a vitával, tehát a munkaügyi törvénymódosító csomaggal párhuzamosan zajlik a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény vitája, amelynek szerves része a munka törvénykönyvében a rájuk vonatkozó részek definiálása. És valóban, súlyos és komoly problémának gondolom azt, hogy a köztisztviselők olyan joghelyzetbe kerüljenek, amely méltó hátteret és garanciát adhat a köztisztviselői életpályának. És remélem, méltó fedezetet is ad ahhoz, hogy egy tisztességes köztisztviselői kar alakuljon ki hazánkban.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés