DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Az a vád érte az ellenzéket, hogy hetet-havat összehord, csak azt nem értem, hogy ez milyen logika alapján került megállapításra. Hiszen abban mindegyikünk egyetértett - vagy legalábbis legtöbbünk -, hogy ez a törvényjavaslat az engedéllyel tartott fegyverekre vonatkozik, és gyakorlatilag abban is egyetértettünk, hogy a közrendre és közbiztonságra nem az engedéllyel tartott fegyverek a veszélyesek, mint ahogy az előttem szóló is megemlítette. Valóban, én is azt kritizálom, hogy az általános indokolásnak miért ez az első mondata, hogy a fegyverekről, lőszerekről és lőterekről szóló törvény megalkotásának célja, hogy a közrend és közbiztonság védelmét erősítse, amikor ok-okozati összefüggés a kettő között nincsen.
Szeretném hangsúlyozni, hogy amellett vagyunk, hogy minél kevesebb fegyver legyen kint, minél kevesebb fegyver legyen engedéllyel is az embereknél, de ez még nem jelenti azt, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat jó lenne akár szakmailag, akár más tekintetben. Tehát semmi ellentmondás nincs abban, hogy támogatjuk azt az elképzelést, hogy minél kevesebb fegyver legyen, és ezt a törvényjavaslatot alkalmatlannak tartjuk ezen cél elérésére. Ha Juharos képviselőtársam fejében ez nem áll össze, akkor ez más kérdés, és máshol van a hiba. Csak egy fél megjegyzés: ízléstelen volt az a mondat tőle, amivel az alföldi parasztot minősítette. Attól, hogy az alföldi paraszt nem tud latinul egy mondást, képviselőtársam még nem különb ember. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban. - Dr. Kis Zoltán: Így van! - Keller László: Nincs helye ilyennek a parlamentben!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés