DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Életem nagy részét azzal töltöttem, hogy tankönyveket választottam, válogattam ki azért, hogy egyetemi hallgatóim, diákjaim kezébe adjam, vagy más középiskolákban segítsek ebben a folyamatban. Nem is szándékoztam ebben a vitában részt venni, nem vagyok tagja annak a bizottságnak sem. Mégis, ahogy itt ülök, nem állhatom meg, a mulasztás bűnösének érezném magam, ha nem szólnék hozzá, csakis azért, amiket eleddig hallottam.

Nevezetesen: ilyen kijelentések, hogy a tankönyv árucikk, a tankönyvpiac szabályozódjon-e vagy korlátozódjon-e, szükség van-e erre a törvényre egyáltalán... - Bauer Tamás képviselő úr volt szíves azt ajánlani az Országgyűlésnek, hogy ne foglalkozzon vele, vagy a kormánynak azt, hogy vonja vissza, mintha nem volna erre szükség. Engedtessék meg, hogy mondjam, figyelmeztessem magunkat, hiszen úgyis tudjuk, hogy bár a tankönyv egy árucikk, mert a piacon eladódik, vevődik, meggyártódik, és annak költsége és ára van, ilyen meggondolás alapján egy árucikk, mégis egy különleges árucikk, tisztelt Ház. Különleges árucikkeket találhatunk, nem túl sokat, és szeretnénk, ha a szabad piac, szabad verseny társadalmában kevesebb lenne és nem több. De az a kevesebb sosem lehet zéró, mert vannak olyan termékek, amiket egyszerűen a társadalom nem hagyhat arra a szabad vagy mondhatnám szabados piacra, amelyik képes a közérdeket nem figyelembe venni vagy ellenére cselekedni.

Egy másik példát mondok a tankönyvön túl, mert hiszen valaki azt mondhatná, hazabeszélünk, vagy a tankönyv nem annyira kézzelfogható, vagy a tankönyv ízlés dolga. Gondoljunk a gyógyászati szerekre, a gyógyszerekre, gyógyászati eszközökre, gépekre! Persze hogy van egy közfelelősség. És hogy ezt a közfelelősséget ki végzi? Nem szokás egy civilizált társadalomra sem ráhagyni, csupán az orvoskamarára vagy a gyógyszerészek kamarájára. Persze, hogy jó őket meghallgatni, mert hiszen szakemberek, bölcsek, és szeretnénk hinni, hogy jóhiszeműek, de mégis, ami az itteni fölszólalásoknak is egyik eleme volt, hogy mindegyik szakma, minden mesterség... - hogy is mondjam: minden szentnek maga felé hajlik a keze, talán nem szabad lenne ezt a metaforát használni, hanem inkább visszatérni az alaptételre, hogy a verseny nem érdeke a versenyzőnek.

(15.20)

A versenyző jobban szeretné, ha kevesebb versenyző lenne, mert akkor több a befolyása a termékek mennyiségére, minőségére és az árára. Márpedig ennek a versenynek a garantálása, biztosítása kormányzati feladat, a kormány és legfelső fokon a törvényhozás, az Országgyűlés feladata.

Ebből a szempontból is nézzük a tankönyvpiacot! Az, hogy mi kerül bele a tankönyvbe, ki írja, ki adja ki és ki árusítja; én is jobban szeretném, ha minél nagyobb mértékben a piac végezné el ezt a feladatot. És szeretném hinni, hogy bizonyos szegmensekben, bizonyos társadalmakban, bizonyos időkben ez meg is történik. Az, hogy Magyarországon így van-e ma, ha ezt mondanánk, akkor áltatnánk magunkat. Mert nemigen történik meg.

Még talán bele is fogok abba, hogy keresek olyan piacágat a tankönyvpiacon, a tankönyvszférában, ahol ez megvan. Attól tartok, nem sokat találnék. Itt vagyunk tehát, hogy rámarad a társadalomra és a társadalom kormányzására és törvényhozására ennek a piacnak a féltő, szerető figyelemmel kísérése.

Hogy ez miből áll? Abból, hogy nézzük, hogy kik gyártják. Nem azért, hogy megmondjuk, hogy hogyan gyártsák, hanem azért, hogy garantáljuk a társadalomnak, a tankönyvek fogyasztóinak, hogy az a közérdeket, az etikát, a jó ízlést és más társadalmi morálokat, az etikát figyelemben tartja és nem ignorálja.

Az, hogy az állam, a kormányzat ezen kívül beavatkozzon-e, azt kell mondanom, hogy igen, van még egy indok. Nemcsak az, amit eddig elmondtam, hanem továbbmegyek: vannak olyan termékek, amiket a magánpiac általában nem termel meg, nem képes rá. Ezek a közszolgáltatások. Nem akarok olyan messze menni, de mégis megyek, hogy az utak építése, a közbiztonság megteremtése kormányzati feladat, állami, közfeladat.

A tankönyvpiac nem ilyen - szeretném hinni -, de vannak jelenségek, amikor inkább ehhez hasonul, mint ahhoz az ideális filozófiai szabadpiachoz, amit szeretünk idézni és amit szeretnénk látni, és amit el is várunk, hogy munkálódjék a Versenyhivatal és más intézmények révén.

Amit Szabados Tamás képviselő úr mondott, hogy igen, ő aggódik, hogy Cecére és Alapra és az ő kerületébe nem jutnak el a tankönyvárusok, és a tanárok, tanítók és szülők nem tudnak beleszólni abba, hogy milyen tankönyv is választassék. Nagyon örülök, hogy ezt mondta a képviselő úr, mert ideális helyzet lenne, ha az lenne! De mi lesz addig, amíg nincs? Megint csak itt van valamiféle kormányzati feladat, a minisztérium feladata. Találja meg a módját! Én most nem kívánom ezt részletezni és előírni, nem is készültem rá, de azt érzem, azt tudom biztosan, hogy a minisztériumnak bizonyára van egy ilyen felelőssége, hogy Cecére és Alapra is úgy jusson el ez az információ, mint Budapestre vagy Debrecenbe.

Szükséges ezzel foglalkozni? Még egyszer, befejezésül fölvetem ezt a kérdést. Vagy pedig valamiféle elegáns, szabadpiaci filozófiával mondhatjuk azt, hogy ezt majd a piac jobban csinálja, mert hiszen a kormányzatnak, a kormányzati bürokratáknak az a természetük, hogy balkezesek vagy túlzásba viszik a beavatkozást. Persze, ez egy nagy feladat: megtalálni a módját a prudens, a bölcs kormányzásnak, és az kívánatosabb időnként, mint ráhagyni azokra, akik felelőtlenül, csak a profit, csak az egyéni érdek művelésében többet ártanának a köznek, mint hogyha a kormány nincs jelen.

Azzal a mondattal fejezném be tehát, hogy igen, a csemetefát és az ültetvényt szokásos, kívánatos gyámolítani, öntözni, a gazokat mellőle kigyomlálni, és majd valamikor eljut odáig, amikor már nem lesz szükség erre. Szeretném remélni, hogy az Országgyűlés munkájának nyomán is és a jó kormányzati tevékenységek során is két év múlva, tíz év múlva kevesebb kormányzati részvételre lesz szükség a tankönyvpiacon - de hogy ma szükség van rá, erről tanúskodom.

Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu