DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Alelnök Úr! Az Állami Számvevőszék az elmúlt bő egy évtized alatt valóban átfogó munkájával bizonyította képességét. A gyakorlat azt is bebizonyította, illetve bizonyítja, és ez a módosító indítvány is ennek a bizonyításnak egyik módja, hogy az Állami Számvevőszék tevékenysége révén nemcsak határainkon belül, hanem azon túl is figyelemre méltó elismerést váltott ki magának. Nem véletlen, hogy az Európai Unió Bizottságának legutóbbi országjelentése kiemelte az Állami Számvevőszék csatlakozási felkészülésének folytatását, az általános nemzetközi sztenderdek, a szabványok átvételét, egyidejűleg javasolta többek között az európai uniós források megnyugtató felhasználásának biztosítása érdekében az ÁSZ ellenőrzési tevékenysége továbbfejlesztésének a prioritását. Hasonlóképpen értékelhető az új brüsszeli NATO-központ beruházásának ellenőrzésére vonatkozó felkérés vagy a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében és fejlesztésében elért eredmények. Ezekről Kovács Árpád elnök úr az általános vita keretében néhány példát említett, például az Intosaira - a nemzeti számvevőszékek szervezetére - vagy pedig a NATO-ra utalva.

Az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény módosítására vonatkozó, előttünk fekvő T/3539. számú javaslat alkalmat nyújt az Állami Számvevőszék tevékenységi kereteinek a bővítésére. Új feltételek jönnek létre, amelyeknek megteremtése révén az eddig elért eredmények alapján mód lesz a már meglévő igények és jogos elvárások figyelembevételével a számvevőszéki tevékenység nemzetközi irányú bővítésére is.

Ezt a lehetőséget, úgy érzem, meg kell adnunk, a Ház az eddigi felszólalások alapján, három héttel ezelőtt ilyen irányú nyilatkozatokat tett. Kétségkívül olyan lehetőségről van szó, amely többletfeladatokat ró az Állami Számvevőszék munkatársaira és vezetőire, ugyanakkor a sikeres közreműködés esetén nagy szakmai elismerést, megbecsülést is kínál számunkra, és az Európai Unió tulajdonképpen igényt tart erre a munkára. Éppen a tegnapi napon az Európai Unió és az ÁSZ közös rendezésében egy olyan nemzetközi konferencián képviseltem a parlamentet, ahol meggyőződhettem az ÁSZ nemzetközi kapcsolatairól, és rendkívül jó véleményéről az európai uniós képviselőknek az ÁSZ-ról. Természetesen mindez az Állami Számvevőszék alapvető kötelezettségeinek teljesítését nem gátolhatja, nem befolyásolhatja, különösen a parlament számára - a legtöbb munkát számunkra végzi - a munka minőségére, színvonalára ennek nem lehet kedvezőtlen hatása.

Ennek elvi biztosítékát jelenti a törvény 17. §-ának új (7) bekezdésében lévő utolsó mondat is, illetve a módosító indítvány éppen általam indítványozott kiegészítése, amely úgy hangzik, hogy az Állami Számvevőszék éves ellenőrzési programjának teljesítését e bekezdésben meghatározott tevékenysége nem veszélyeztetheti. Vagyis az alapfeladatait ettől teljesen függetlenül mindenképpen el kell látnia.

A díjazás kezelésére vonatkozó mondat törlése, amelyet a módosító indítványnak a Pénzügyminisztérium által kezdeményezett és elnökünk, alelnökeink által aláírt szövege tartalmaz, megfelelhet ugyan a költségvetési intézmények mai gazdálkodási rendjének, kétségessé teszi azonban a többletmunkák anyagi alapjait. Ez rendkívül fontos az ÁSZ számára. A biztató ezzel kapcsolatban, hogy a Pénzügyminisztérium képviselőinek a bizottsági vitában elhangzott mondata, s ez egy fontos mondat, azért idézem... - az számomra természetes, hogy ez a pénz nem vonható el, hiszen a Számvevőszéknek ez az ellenérték egy kötelezettségvállalással terhelt pénze lesz, mert megelőlegezi a támogatást, de ez visszafolyik a rendszerbe. Amikor pedig előirányzat-maradvány elvonásáról van szó, az államháztartási törvény úgy fogalmaz, hogy csak abban az esetben, akkor is csak a kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány vonható el, ha a gazdasági helyzet úgy kívánja.

(13.40)

Vannak bizonyos kérdőjelek ugyan ebben a mondatban, de mégis azt kell mondani, hogy a Pénzügyminisztériumnak ez az állásfoglalása ebből a szempontból biztató. Ezért mi úgy látjuk, hogy ennek az ominózus mondatnak - amely konkrétan a díjazásra vonatkozik - az elhagyása nem veszélyezteti az Állami Számvevőszék munkájának az elismerését.

A jelen módosítás indokoltsága mellett sem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy az idő múlásával, a körülmények változásával megérett a helyzet az Állami Számvevőszékről szóló törvény átfogó áttekintésére. Ezt legutóbb Tardos Márton képviselőtársam igen határozottan kifejtette és sürgette. Ezt a magam részéről is igen jogos igénynek érzem. Ehhez első lépésként a javasolt törvénymódosítást alkalmasnak tartom, amelyhez kérem tisztelt képviselőtársaim egyetértését, megértését és az előttünk levő törvényjavaslat elfogadását.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu