BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, képviselő úr. Tisztelt Lezsák Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én nagyon becsülöm Lezsák képviselő úr álláspontját. Tisztelem és becsülöm azt, hogy ilyen meggyőző erővel érvel egy olyan álláspont mellett, amit valóban a Magyar Demokrata Fórum képviselt előbb, utána átvette tőle a Fidesz, és azóta ez a jelenlegi kormány álláspontja.
Az azonban nem állja meg a helyét, ami Lezsák képviselő úr érvelésének középpontjában áll, hogy volt itt egy korábbi kormány, amelyik tönkretette a népet, és van egy jelenlegi kormány, amelyik nagy erőfeszítéseket tesz a felemelésére. Ez persze nem kétperces téma.
De azért két érdekfeszítő elemre hadd hívjam fel a figyelmet. Az egyik utolsó mondatában Lezsák képviselő úr a következőképpen fogalmaz: az előző időszakban a legrosszabbul a nagycsaládosok jártak, a jelenlegi időszakban a legjobban a keresővel, tehát dolgozó keresővel rendelkező háromgyerekesek járnak. Az összehasonlítás sántít! Az első esetben ugyanis minden nagycsaládosról beszél, a második esetben csak azokról, ahol van kereső, van adófizető - és kihagyja azokat, ahol nincs, míg az első esetben azokat is beleveszi! Ez tipikus esete a hamis összehasonlításnak, képviselő úr, ami az egész fejtegetésének a színvonalához méltatlan. Mert egy kérdés az, hogy nem értünk egyet, és egy másik kérdés az, hogy hamis az érvelése.
Azt szíveskedjék összehasonlítani, ami összehasonlítható, és akkor ki fog derülni, hogy a mostani időszakban is azok a nagycsaládosok, ahol nincs kereső, azok a gyerekesek, ahol nincs kereső, nagyon is rosszul járnak annak a jövedelempolitikának a következtében, amit valóban a Magyar Demokrata Fórum hirdetett meg először, és átvett tőle a Fidesz.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés