KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, tisztelt képviselő úr, hogy nem helyénvaló túlságosan magyarázni azt a megkülönböztetést, amit a Magyar Fejlesztési Bank a törvényjavaslatban aránytalanul kap. Inkább arra kellene törekedni, hogy még inkább közelítsen a hitelintézeti törvény előírásaihoz az a jelenleg megfogalmazott, a prudens szabályok alóli kivétel, hiszen a törvényjavaslatnak nagyon sok hibájáról beszéltünk már, de egyről még nem: a törvényjavaslat indokolása semmiféle hatástanulmányt nem tartalmaz a tekintetben, ami bemutatná, hogy a későbbiek során - ha ezek a megkülönböztetések érvényesülnek a versenysemlegesség szempontjából - hogyan alakul majd a kereskedelmi bankok piaca. Mennyire fogja az ügyfeleket elcsábítani és elhozni a kereskedelmi bankoktól a törvény hatására a Magyar Fejlesztési Bank?
Itt jegyezném meg, csodálkozom is a kereskedelmi bankokon, hogy miért nem kifogásolják nagyobb hangerővel - sőt, mondhatom, egyáltalán nem is kifogásolják - ennek a törvényjavaslatnak az előírásait, hiszen éppen az ő pozíciójukat készül a kormány teljes mértékben felülírni. Ez nem helyes! Egy olyan fejlődési pálya után, amit a bankrendszer az elmúlt tíz évben produkált, nem jó, ha ilyen erőszakos módon beavatkozik a kormányzat, mint ahogy ezzel a törvényjavaslattal - ha elfogadják - teszi. Inkább azon kellene gondolkodni, tisztelt képviselő úr, hogy hogyan lehetne a versenysemlegesség irányába mozdítani ezt a törvényjavaslatot, és csak a nagyon indokolt megkülönböztetést beleépíteni a törvénybe.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés