BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási törvény most benyújtott módosításáról szóló törvényjavaslat valóban nem hoz gyökeres változást, mint ahogy ez már a bizottsági vélemények során is elhangzott. Ugyanakkor a benyújtott módosítás, a tervezet mégis tartalmaz olyan változtatásokat, amelyeknek a foglalkoztatáspolitikai célokkal összhangban - azt reméljük legalábbis mi, fideszes képviselők - a foglalkoztatásra pozitív hatásuk lesz. A módosítások valóban egyfelől a munkaerő-piaci szervezet irányítási rendszerének hatékonyabbá tételét célozzák, másfelől pedig a munkaerő-piaci helyzet alakulásában 1998 óta tapasztalható kedvező változások miatt - mint ahogy erről már az előbb szólt Takács képviselő úr - új kihívásoknak kell megfelelnünk.
Engedjék meg, hogy egy nagyon rövid visszatekintést tegyek a múltba, hogy válaszoljak azokra a kérdésekre, amelyek a bizottsági vélemények ismertetése során már szintén felvetődtek, így például arra a kérdésre, hogy mi tette szükségessé az irányítási rendszer megváltoztatását. Tisztelt Képviselőtársaim! Önök közül azok, akik már az előző ciklusban is itt ültek, bizonyára emlékeznek arra a módosításra, amely 1997. január 1-jével lépett hatályba. Ekkor változtatták meg ezt a szervezeti, irányítási rendszert, méghozzá olyan módon, ami gyakorlatilag idegen a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet és Magyarország által is ratifikált konvenciótól, ellentétes továbbá az Európai Unió tagországaiban folytatott gyakorlattal. Az akkori középirányító szervtől a szervezet irányítási feladatainak döntő részét történetesen az előző parlamenti ciklusban utalták át, helyezték át a minisztérium hatáskörébe. Ezzel a lépéssel akkor a szakértők, sőt, mit ne mondjak, az érdekegyeztető partnerek egy része sem értett egyet. Természetesen a törvény elfogadásra került.
(20.00)
Úgy gondoljuk, hogy az akkori kifogások jogosak voltak. Koordinációs zavarok léptek fel, a stratégiai tervező és fejlesztő tevékenység háttérbe szorult, és így a munkaügyi tevékenység egészen más megközelítésben került az akkori szervezet hatáskörébe.
Ezen hiányosságok megszüntetése céljából szeretnénk a módosítással elérni azt, hogy a munkaerő-piaci szervezet ismét kiegészüljön egy országos hatáskörű szervezettel, a foglalkoztatási hivatallal. Ehhez a hivatalhoz kerülnek a jövőben azok a feladatok, amelyek nem igénylik a minisztériumi szintet. Sőt, azt reméljük ettől a változástól, hogy azoknak az energiáknak a vonatkozásában, amelyek a stratégiai kérdésektől eddig elkerültek és a jogalkotásnál jelentek meg, ismét sor kerülhet a kormányzati stratégiai döntések és az operatív feladatok egyértelmű szétválasztására.
Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, nem játék a szavakkal, amikor a munkaerő-piaci szervezet nevét állami foglalkoztatási szolgálatra változtatjuk. Ezzel is azt kívánjuk hangsúlyozni és jelezni, hogy a szervezetnek szolgáltató jelleget kell öltenie, és szolgáltató jellegű feladatokat kell ellátnia; azt a jelleget tehát, amely a munkanélküliség örvendetes csökkenését és a foglalkoztatottak számának 1998 óta tartó növekedését figyelembe véve egyre inkább meghatározóvá kell váljon mind a munkavállalók, mind a munkaadók igényeinek a kielégítésében. A "segély helyett munkát" elv következetes érvényesítése kapcsán előtérbe kerülnek ugyanis azok a feladatok, amelyek az egyre nagyobb számban rendelkezésre álló munkahelyek gyors betöltésére irányulnak. E célból a jövőben bővíteni kell a szervezet munkáltatókkal való kapcsolati rendszerét, emelni kell a munkaközvetítés, a munkaerő-piaci szolgáltatások színvonalát. Ez utóbbiak személyre szabott jellegének a jövőben nagyobb hangsúlyt kell kapnia.
Tisztelt Képviselőtársaim! A szervezeti kérdések mellett, úgy gondolom, nem elhanyagolható a törvénymódosításnak az a másik sarkalatos pontja, amely a foglalkoztatás eddigieknél célzottabb elősegítését kívánja megvalósítani. Valamennyiünk előtt ismert, még akkor is, ha sokan elégedetlenek vagyunk a növekedéssel, hogy a foglalkoztatottak száma is nő, nemcsak a munkanélküliek száma csökken. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a gazdasági növekedés az elkövetkező években e tekintetben további igényeket fog támasztani a munkavállalók irányába. Márpedig megfelelő számú és megfelelő képzettségű munkavállaló híján a gazdaság hiába akar továbbfejlődni, ha nem talál megfelelően képzett munkaerőt.
Engedjék meg, hogy nagyon röviden ismertessek egy nagyon érdekes kutatási eredményt, amelyet az Európai Képzési Alapítvány végzett; egy nagyon fontos és valamennyiünk számára tanulságos megállapításra jutott. Ez röviden összefoglalva a következőket tartalmazta: Magyarországon a felnőttképzésben a felnőtt lakosság mintegy 6-10 százaléka vesz csak részt. Az európai átlag ugyanakkor 30-50 százalék körül mozog. Ez után az adat után joggal kérdezhetjük meg, hogy mi történik azokkal, akik a középiskola elvégzése után nem folytatják a tanulmányaikat egyetemen vagy főiskolán. Vagy mi történik azokkal, akik csak az általános iskolát végzik el? Az ő létszámuk aránya 30 százalék körüli. Vagy mi lesz azoknak a sorsa, akik elavult szakmunkás végzettséggel rendelkeznek? Ezekre a kérdésekre, úgy gondolom, mindnyájunknak valamilyen választ kell adnunk.
A benyújtott javaslat, e szempontokat is figyelembe véve, új irányba nyit azzal, hogy a munkanélkülieken kívül, akiknek az álláshoz juttatása és kiemelt támogatása továbbra is elsőrendű feladat, lehetővé teszi törvényi szinten két csoport, a fiatalok és a kisgyermekes szülők képzési támogatását. Ez a módosítás két pozitív változást eredményezhet. Egyrészt hozzájárulhat ahhoz, hogy a tanulmányaikat már befejezett, de elhelyezkedni mégsem tudó fiatalok a támogatott munkaerő-piaci képzés segítségével megtalálják az első munkahelyüket, és ne csalódottan, munkanélküliként kezdjék el az életüket. Másrészt segíthet abban, hogy a gyermekszülés, a gyermekgondozás következtében kieső, nem munkában eltöltött évek alatt elévülő szakismeretek, megkopott munkatapasztalatok ne csökkentsék a kisgyermeket nevelő szülők újraelhelyezkedési esélyét.
Ezért nagyon kérem önöket, hogy a törvényjavaslat elfogadásával biztosítsák a fiatal szülőknek, elsősorban az édesanyáknak azt, hogy az otthon töltött évek alatt állami költségen, a munkaügyi központok segítségével új ismereteket szerezhessenek. Ez egyértelműen megnöveli a lehetőségüket a sikeres visszatérésre, munkahelyük megtartására, a munkanélküliség megelőzésére.
Azt kérem tisztelt képviselőtársaimtól, hogy az elmondottak alapján, különös tekintettel a fiatal pályakezdők helyzetére, valamint a gyermeküket nevelő édesanyák otthoni körülményeire, és munkába állásuk esélyeinek a növelése érdekében, a Fidesz-frakcióhoz hasonlóan valamennyien támogassák a törvényjavaslatnak legalább ezt a benyújtott szakaszát.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés