BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Takács képviselő úrnak szeretném megemlíteni, hogy amikor a költségvetést tárgyaltuk, a gazdasági növekedés is többször szóba került. Akkor is elmondtuk a vitában, én is elmondtam, hogy önmagában a gazdasági növekedés nem elég ahhoz, hogy ez egyben munkahelyteremtéssel is párosuljon, és nőjön a foglalkoztatottak száma, illetve csökkenjen a munkanélküliség.

Éppen ezért kell olyan programokat megvalósítani, amelyek párosulnak a gazdaságpolitikai elképzelésekkel, és olyan foglalkoztatáspolitikai célkitűzéseket valósítanak meg, amelyek segítik egyrészt ezeknek az előbb elmondott céloknak a megvalósítását, másrészt pedig az országban a hátrányos helyzetű vagy elmaradott régióknak a felzárkóztatását. Ennek különböző eszközei és módszerei vannak. Nyilván ön előtt is ismeretes többek között például a Munkaerő-piaci Alapban, illetve az ott alkalmazott aktív foglalkoztatási eszközök vagy az Országos Foglalkoztatási Alapnál rendelkezésre álló különböző eszközök, és nem beszélek most a Széchenyi-tervről, amelyben olyan célkitűzések szerepelnek, amelyekhez lehet, hogy szokatlan módon, de most pénzügyi források is rendelődtek, amelyek segítik a munkahelyek teremtését, a beruházások megvalósítását és a foglalkoztatottak számának növelését. Mert abban egyetértünk, képviselő úr, hogy nem elég a munkanélküliséget csökkenteni, hanem a foglalkoztatottak számát is növelni kell. Amennyiben valamennyiünknek ez a célja, akkor én ennek csak örülök, és köszönöm, ha legalább ezeket az elképzeléseinket önök is támogatják. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu