DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A Fidesz-Magyar Polgári Párt nevében nagyon röviden reflektálnék Tóth András képviselőtársam felszólalására. Előrebocsátom, hogy a kapcsolódó módosító javaslatról vagy javaslatokról, amiről most a képviselőtársam említést tett, nyilván nem tudok nyilatkozni, mert ez még nem jutott el hozzánk, hiszen ezt még a vita végéig lehet beadni, és nem tudom, a képviselőtársam mikor nyújtotta be, de még eddig nem találkoztam vele.

Ami a négy módosító javaslatot illeti, az elsőt illetően az az észrevételünk, hogy az az igény, amely itt megjelenik, hogy a jegyzőkönyvek elektronikus adathordozók útján is hozzáférhetők legyenek, ez jelenleg is így van, házszabály-módosítás nélkül is, bármikor a jegyzőkönyveket a megfelelő számítástechnikai szerkezetek, gépek birtokában a képviselők, de bárki más is az országban lehívhatja, megtudhatja, hozzáférhető számára, és így a tartalmukkal bármikor megismerkedhet.

A javaslatnak az az eleme, hogy az a szokásos rend, hogy bizonyos iratok fajtáját automatikusan megkapja mindenki, úgy változzon meg, hogy ez csak kérésre legyen alkalmazandó, tehát csak kérésre járjon a képviselőknek, és másoknak - mert itt a kormányról, az Alkotmánybíróság elnökéről, a Legfelsőbb Bíróság elnökéről, a legfőbb ügyészről, az országgyűlési biztosokról, a számvevőszéki elnökről, a nemzeti banki elnökről van szó -, tehát ők csak úgy tarthassanak igényt az anyagra, hogy mindig esetenként ezt kérni kelljen, ezt nem érezzük indokoltnak, különös tekintettel arra, hogy az informatikai társadalom egyébként valóban nagyon fontos kiépítésében még nem tartunk ott, nem is annyira ezek a közjogi tisztségviselők, közjogi méltóságok, mint inkább a 386 képviselő, olyan felszereltséggel rendelkezzen, hogy lakásukon vagy más egyéb helyeken - hiszen több helyen is lehet tartózkodni, gondoljunk arra, hogy, gondolom, nem vagyok abban egyedül, hogy hétvégeken nem feltétlenül Budapesten dolgozom - ezekhez hozzáférjen. Tehát úgy érezzük, hogy egy kicsit ez a javaslat előreszaladt ahhoz képest, amire mi valójában fel vagyunk készülve, és valójában ezt ezért nem támogatjuk. Úgyhogy így az 1. számú módosító javaslattal a Fidesz-Magyar Polgári Párt nem ért egyet.

Ami a 2., 3., 4. javaslatot illeti, ezek tulajdonképpen valóban, legalábbis tartalmi értelemben, bizonyos összetartozást mutatnak. Ezekkel kapcsolatban azt gondoljuk, nagyon lényeges szempont, hogy a bizottsági ülések a Házszabály fő szabályai szerint nem nyilvánosak. A bizottsági ülések nyilvánosságáról úgy szól a Házszabály, hogy a bizottság ülései a sajtó előtt nyilvánosak. A Házszabály és ez a titokvédelmi rendelkezési kör egy olyan szabályt tartalmaz, hogy ha utóbb az derül ki egy zárt bizottsági ülésről, hogy a zártság ellenére ott államtitok vagy szolgálati titok nem hangzott el, akkor semmi akadálya nincs, sőt el kell rendelni ezeknek az anyagoknak a nyilvánosságra hozatalát, tehát a sajtó, amely egy zárt ülés esetén a bizottsági ülésen sem vehetne részt, utólag mindenképpen ezeknek az adatoknak a birtokába jut.

Éppen ezért indokolatlannak tartjuk azt, hogy a bizottsági üléseken a zárt ülés esetleges elrendelését az eddigi sokéves szabályozástól eltérően egy magasabb minősített többséggel lehessen csak megállapítani. Úgy gondoljuk, hogy ez egy olyan konfliktust építhet be a bizottságok működésébe, hogy ha ez a többség nem jön létre, akkor a bizottságok előtt a titkok felfedésére sem kerülhet esetlegesen sor. Tehát azt fogják mondani a titokgazdák vagy a titkok birtokosai, hogy nyílt ülésen nem hajlandók nyilatkozatokat tenni, mert államtitoksértés, szolgálatititok-sértés bűncselekményét nem óhajtják elkövetni.

Hasonlóképpen problematikus az a rendelkezés is, amely úgy szólna, idézem a képviselő úr módosító javaslatát: "Nem rendelhető el a bizottság zárt ülése, ha a javaslattevő nem nevezi meg konkrétan azt az államtitkot, szolgálati titkot, személyes, üzleti vagy törvény által védett más adatot, amely védelme indokolja a zárt ülés elrendelését."

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha megmondja az illető, konkrétan elárulja, hogy mi az az államtitok, amely miatt zárt ülést kellene tartani, akkor nem értem, hogy minek kell már zárt ülést tartani, akkor már elhangzott az államtitok, tehát ez egy életszerűtlen szabályozás. Itt most a képviselő úr nem is így idézte a saját javaslatát, hanem titokkörre való utalásról beszélt, és arról beszélt, hogy nem a titok konkrét megjelöléséről van szó. Ha egy kapcsolódó módosító javaslat kapcsán más szöveget kapunk, azt majd nyilván megint meg kell vizsgálnunk, és annak az ismeretében lehetséges, hogy nem lesz az álláspontunk olyan egyértelműen elzárkózó a javaslat elfogadásáról, mint ennél a szövegnél. De ez a szöveg konkrétan arról szól, hogy a konkrét államtitkot, a konkrét szolgálati titkot kell megjelölni, amely miatt a zárt ülés megtartását kérné. Akkor már olyan mindegy, ha elmondta az államtitkot vagy a szolgálati titkot.

Végezetül, a 4. pont alatti módosító javaslatát illetően is, amely arról szól, hogy jegyzőkönyveknek a nem titkos részét - tehát olyan jegyzőkönyvekről beszél a képviselő úr, amelyek vegyesen tartalmazhatnak titkos és nem titkos természetű adatokat - hozzák nyilvánosságra, az a Fidesz-Magyar Polgári Párt álláspontja, szakértők véleményére is figyelemmel, hogy ebben a formában nem támogatható, nem fogadható el, azonban egy más megoldás mellett, amely jobban biztosítja az itt foglalt célok megvalósítását, nem elképzelhetetlen, hogy a képviselő úrnak ezt a javaslatát, vagy azt a gondolatot, amelyet ezzel a javaslattal tulajdonképpen szolgálni szeretne, el tudnánk fogadni.

Az ügyrendi bizottság ülésén a szakértők - itt nem pártszakértőkre utalok, hanem olyan szakértőkre, akik a törvényjavaslat kidolgozásánál is szerepet játszottak, a Belügyminisztérium részéről elsősorban -, tehát a titokszakértők el is mondták körülbelül, hogy milyen megoldás mellett lehetne ezt a gondolatot elfogadni, és itt tényleg felmerült egy kapcsolódó módosító javaslat lehetősége, nem tudom, hogy a képviselő úr él-e a részletes vita bezárásáig ezzel a lehetőséggel. Így, ebben a formában azonban a Fidesz-Magyar Polgári Párt a 4. pont alatti módosító javaslatot sem tudja támogatni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az FKGP soraiban.)

Forrás: parlament.hu