DR. SZABÓ ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy vezérszónoki felszólalás koreográfiaszerűen vagy az etikett szerint azzal szokott kezdődni, hogy a szónok bejelenti, hogy a frakciója támogatja-e vagy sem a szóban forgó törvényjavaslat elfogadását. Sajnálattal azt kell mondjam, hogy jelen esetben ezt a deklarációt nem áll módomban megtenni. A törvényjavaslat jellegzetesen egyike azoknak a törvényjavaslatoknak, amelyek olvastán az egyik szemünk nevet, a másik meg sír.

Nevet az egyik szemünk, mert a törvényjavaslat valóban fontos, valóban a képviselőtársaim szájából itt elhangzott méltatás megilleti ennek a törvényjavaslatnak a fontosságát. Való igaz, hogy úttörő jellegű a törvényjavaslat. A miniszter úr - aki sajnos már nincsen közöttünk - az expozéjában jelezte, hogy ez az elektronikus társadalom megteremtésének első lépése tulajdonképpen, és az is valóban igaz, hogy míg az Egyesült Államokban 2000 októberében lépett hatályba ez a törvényjavaslat, addig Magyarországon alig féléves késéssel fog hatályba lépni. Amiért a másik szemünk sír, az az, hogy a törvényjavaslat célja szemlátomást az, hogy ezt elmondhassuk magunkról: elmondhassuk azt, hogy az Egyesült Államok és Németország után harmadikként Magyarország vezetett be egy ilyen törvényt.

Tisztelt Ház! Magyarországon a magyar informatika alkalmazóinak, illetőleg a magyar informatikáról véleményt alkotóknak a körében él egy sajátságos legenda arról, hogy Magyarország gazdasági fejlettségéhez képest kiugróan jó helyezést ért el a világ azon rangsorában, amely az információs társadalomra való felkészülést, az információs társadalom útján történő előrehaladást illeti. Sajnos, ez csak legenda. Hogy ez legenda, arra mi sem szolgál jobb példaként, mint a Romano Prodi által előterjesztett e-Europe kezdeményezés, amelyre voltaképpen a magyar hivatalos vélemény éppen csak hogy az nem volt, hogy kérem szépen, mi ezen már régen túl vagyunk. Mára a lisszaboni csúcsértekezlet óta sikerült odáig eljutnunk, hogy Magyarország a csatlakozni vágyó országok közül jószerivel az utolsó helyen áll a Prodi által meghirdetett tízpontos akcióterv teljesítésével.

(17.20)

Tisztelt Ház! Az elektronikus hírközlés és az információs társadalom elektronikus eszközeinek használata során különösen jellemző az a hibás körnek nevezett jelenség, amely az elektronikus aláírás esetében a következőképpen foglalható össze. Az elektronikus aláírás költséget jelent a felhasználónak, és költséget jelent az elfogadónak. A felhasználónak jelenti a hitelesítésszolgáltatónak fizetendő díjat, az elfogadónak pedig költséget jelent az elfogadáshoz szükséges eszközök, az infrastruktúra kiépítése. Ennek megfelelően, amíg nincs kellő lehetőség az elektronikus aláírás használatára, amíg nem válik általa lényegesen egyszerűbbé és könnyebbé az élet, addig kevesen veszik maguknak a fáradságot, hogy beruházzanak ebbe, kevesen verik magukat abba a költségbe, hogy beszerezzenek egy ilyen, a törvényjavaslat által minősítettnek nevezett elektronikus aláírást. Amíg azonban kevés embernek van ilyen, amíg azonban kicsi a kereslet ennek elfogadására, addig a nagy szolgáltatók sem látják értelmét annak, hogy költségbe verjék magukat, és a piac jelentéktelen bővítése érdekében jelentős infrastrukturális beruházásokba kezdjenek.

Ennek a hibás körnek a megtörése lehet az államnak a feladata, már ha egyáltalán egy piacgazdaságban az államnak van valami feladata a gazdaságban. Én úgy vélem, hogy van. Ebben a helyzetben vehetné át az állam azt a kockázatot, amelyet nem vállal sem az egyén az elektronikus aláírás beszerzésével, sem a szolgáltatók az elektronikus aláírás elfogadásához szükséges infrastruktúra felszerelésével, noha mindkettő meg lehet győződve arról, hogy ez a befektetés jó befektetés lesz, majd valamikor, amikor kellő penetrációt, kellő sűrűséget ér el az elektronikus aláírás használata.

Tisztelt Ház! A törvényjavaslat ebből a szempontból sajnos teljesen üres. Cizellált és gyanakvóan aprólékos, amikor az ellenőrzésről van szó, szűkmarkú és nagyvonalúnak semmiképpen sem nevezhető a használat bátorításában. Nem teremt valóságos lehetőséget az aláírás használatára, tehát nem teszi érdekeltté az egyént, az állampolgárt, hogy beszerezzen elektronikus aláírást, tehát nem teszi érdekeltté a kereskedelemben, a szolgáltatásokban működő vállalkozásokat, hogy a szükséges és drága infrastruktúrát felszereltessék.

A törvény az elektronikus aláírással kapcsolatban egyetlen ponton ír elő kötelezettséget: azt mondja ki, hogy az elektronikus aláírást kötelező bíróság előtt a bizonyítási eljárás során elfogadni. E tekintetben a törvényjavaslatnak van egy - megítélésem szerint - hibája is, valószínűleg csak elírási hiba, de nem rendelkezik arról, hogy ezt csak akkor kötelező és akkor lehet bizonyítékként elfogadni, ha a hitelesítésen túlmenően az úgynevezett időpecsét, vagyis az aláírás időpontjának a hitelesítése is megvan. Ellenkező esetben ugyanis a Kovács képviselő úr által már említett eset nem volna kizárt; ha én elveszítem a kártyát, amelyik az én elektronikus aláírásomat tartalmazza, akkor a tulajdonomat képező bármely javat a megtaláló szerződésben adhatja el, mégpedig minden további nélkül antedatálhatja a szerződés keletkezését arra az időpontra, amikor még a kártya bizonyíthatóan az én birtokomban volt. Tehát nem takarítható meg az időhitelesítés sem a minősítési eljárás során.

Ugyanakkor a törvény nem írja elő az elektronikus aláírás kötelező elfogadását más bírósági eljárásokban, és nem írja elő az államigazgatási eljárás során sem. Sőt, nemcsak hogy nem írja elő, hanem egyenesen megtiltja, fő szabályként legalábbis, hiszen úgy fogalmaz, hogy csak akkor fogadható el, ha erről jogszabály intézkedik. Vagyis egyik oldalról, amikor a törvény elrendeli, akkor kötelező elfogadni, más esetben viszont, amikor törvény nem rendeli el, akkor nem fogadható el. Lassanként eljutunk abba a helyzetbe, legalábbis az elektronikus aláírás tekintetében, amit annak idején a kelet-európai diktatúrákról mondottak volt, hogy ami nem kötelező, az tilos. Én azt gondolom, hogy a törvényjavaslatban legalábbis meg kellene fordítani ezt az előírást. Meg kellene fordítani, és fő szabályként azt mondani ki, hogy a bíróság előtt és az államigazgatási eljárásokban, legalábbis egy ésszerű határidőtől kezdve, kötelező az elektronikus aláírás elfogadása, és törvény vagy jogszabály az ez alól való kivételeket mondja ki, vagyis azokat az eseteket rendezze el, amikor ez az elektronikus aláírás nem kötelezően fogadandó el vagy - mint ahogy a törvényjavaslat az Európai Unió előírásaival összhangban teszi - nem fogadható el.

Természetesen, és ekörül a bizottsági vita is kicsúcsosodott, az állam nem írhatja elő az elektronikus aláírás kötelező elfogadását a piac széles szférájában. De előírhatja az állam az elektronikus aláírás kötelező elfogadását az állami szervek esetében, a központi államigazgatási szervek és intézmények, a legalábbis kellően nagy méretű településen működő önkormányzatok önkormányzati hivatalai, polgármesteri hivatalai esetében, vagyis előírhatja olyan esetekben, ahol a beszerzés, az elfogadáshoz szükséges infrastruktúra beszerzése és felszerelése vélhetőleg nem igényel aránytalan gazdasági erőfeszítést. Ezekben az esetekben egy ésszerű határidővel, például 2002. július 1-jével a törvény kötelezővé tehetné az elektronikus aláírás elfogadását.

Kitértünk, kitértek már a felszólalók arra is, hogy a törvényjavaslat meglepően szűkszavú, amikor az elektronikus aláírásról szóló törvényhez kapcsolódó törvények módosításáról szól. A büntető törvénykönyv, a polgári törvénykönyv, a büntetőeljárás-jogi törvény, a polgárieljárás-jogi törvény és számos más törvény megfelelő rendelkezéseinek módosítása nélkül esély sincs arra, hogy el lehessen rendelni, a törvény által a rendeletalkotó hatáskörébe utalt módon el lehessen rendelni a későbbiekben az aláírás kötelező elfogadását. Egész egyszerűen arról van szó, hogy hiába hatalmazza fel a törvény a kormányt vagy hatalmazza fel az illetékes minisztert arra, hogy rendeletben szabályozza a későbbiekben az elektronikus aláírás elfogadását, ha a törvény nem teremti meg ennek azt a törvényi hátterét, amelyet az említett törvények, illetőleg más törvények módosításával lehet csak megteremteni.

Ugyancsak problematikus - ezt is Kovács Tibor képviselőtársam említette meg - a törvényjavaslatnak az a koncepciója, hogy a törvény egységes alkalmazásától magánjogi szerződésben el lehessen térni. Valóban igaz az, hogy az állam nem kötelezheti sem az állampolgárt, sem a piacon megjelenő szolgáltatót arra, hogy elektronikus aláírást fogadjon el, de arra igenis kötelezhet mindenkit, hogy amennyiben elektronikusan kíván aláírni és ezt el is fogadja, akkor ennek az elektronikus aláírásnak az elfogadása a törvényben rögzített szabályok szerint történjék, és ne másképpen.

Azt már említeni sem merem, hogy az államnak lehetne az elektronikus aláírás felhasználásának bátorításában olyan szerepe is, amilyenre például az Egyesült Államok egyik tagállamában, ha jól emlékszem, Idahóban van példa, ahol egyszerűen törvény mondja ki minden állampolgár jogát arra, hogy elektronikus aláírással rendelkezzék, vagyis az állam biztosítja a polgárainak az elektronikus aláírást, ezáltal is ösztönözve, fejlesztve az elektronikus kereskedelmet és az e-bizniszt, abban a reményben, hogy a gazdaság fellendülése busásan megtéríti adóbevételekben az államnak az így elszenvedett kiadást.

(17.30)

Mondom, magam is úgy vélem, hogy ennek Magyarországon akárcsak a megpendítése is túlzott merészség lenne.

Bizonyos körben azonban egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek ezt a lépést, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy bizonyos korlátozott körben az állam így is keresletet teremtsen az elektronikus aláírás iránt. Elképzelhetőnek tartom például - csak ötlet szintjén -, hogy az állam köztisztviselőknek és közalkalmazottnak vásároljon elektronikus aláírási jogot. Ez a köztisztviselői vagy a közalkalmazotti törvényben egy olyan pluszjuttatás, jogosultság lenne, mint amilyen manapság például a 13. havi fizetés. Ha a közalkalmazottaknak és köztisztviselőknek előírhattuk azt, hogy készpénzkímélő eszközök alkalmazása érdekében a fizetésüket, illetményüket bankszámlára kell utalni, és ők kötelesek bankszámlát nyitni annak érdekében, hogy ezt fel tudják venni, akkor egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ez az állam rendelkezése alá közvetlenül besorolható 6-700 ezres szféra legyen az első, amely Magyarországon elektronikus aláírással rendelkezve húzást jelent a piac számára, keresletet jelent az elektronikus aláírás elfogadása számára.

Tisztelt Ház! Néhány éve annak, hogy a kormány vezető pártja Fiatal Demokraták Szövetségéből Fidesz-Magyar Polgári Pártra változtatta a nevét. Úgy gondolom, hogy a kormány ezzel a törvényjavaslattal mintegy utánament a vezető kormánypárt metamorfózisának. Akkor, amikor a fiatalos kockázatvállalásra lett volna szükség annak érdekében, hogy az elektronikus társadalom útján előrehaladjunk, a kormány az öreges óvatoskodást választotta. Azt gondolom, hogy ez nincsen jól, módosító javaslatokkal arra fogunk törekedni, hogy ezen változtassunk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból. - Mécs Imre tapsol.)

Forrás: parlament.hu