DR. VOJNIK MÁRIA, az egészségügyi és szociális bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat bizottsági vitájában 9 képviselőtársammal nemmel szavaztunk az általános vitára való alkalmasságot illetően. A bizottságban érdemi vitát kormánypárti képviselőtársainkkal nem tudtunk folytatni, hiszen a bizottsági ülésen kormánypárti képviselőtársaink kérdéseket nem tettek fel, a vitában pedig nem vettek részt, ezért a tisztelt Házzal csak az ellenzéki képviselők kérdéseit és véleményét tudom megosztani.

Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági ülésen képviselőtársaimmal megpróbáltuk kérdéseink által kideríteni, hogy miért volt szükség ennek a törvényjavaslatnak a benyújtására; hogy milyen hatástanulmányok előzték meg és támasztják alá az indokoltságot; vannak-e költségvetési kihatásai; mi indokolja, hogy a munkanélküliekre vonatkozó szabályokat egy kormánypártok által kedvezőbbnek ítélt munkaerő-piaci helyzetben tovább szigorítsák; hogy mit jelentenek a támogatások pénzügyi megosztásai; hogyan érinti ez a törvényjavaslat a rehabilitálandó embereket, és hogy összességében az új munkaerő-piaci szervezet helyébe lépő állami foglalkoztatási szolgálat, illetve hivatal milyen feladatot fog betölteni a jövőben.

(19.40)

Tisztelt Országgyűlés! A kérdéseinkre adott válaszok nem győztek meg bennünket, sem a munkanélküliség fogalmának újradefiniálásában, sem abban, hogy a jelenleg nem regisztrált munkanélküliek, akik támogatásban és ellátásban nem részesülnek, hogyan és milyen módon kötelezhetők arra, hogy magukat újra regisztráltassák, illetve ez milyen mértékben fogja befolyásolni a helyzetüket.

Arról sem tudtunk meggyőződni, hogy milyen hatástanulmányok történtek e területen. Azt sem tudtuk meg a kérdéseinkre adott válaszok alapján, hogy hogyan érinti a gyesen, gyeden lévő potenciális munkavállalókat az új támogatási rendszer, illetve hogy e támogatást, amelyet a gyes, gyed, ápolási idő alatt elkezdenek, ha lejár az ő gyesük, gyedük, akkor megkapják-e a következő időkben is.

Nem tudtuk meg, hogy a foglalkozási rehabilitáció feletti rendelkezést tulajdonképpen mi indokolta, és ezért arra a sajnálatos következtetésre kellett jutnunk, hogy nem elsősorban a rehabilitálandó személyek jogosítványainak erősítése, hanem a minisztérium beavatkozásának a lehetősége növekedett meg.

Tisztelt Országgyűlés! Úgy érezzük, hogy a Munkaerő-piaci Alapot irányító testület választása és jelölése elsősorban a munkavállalói oldal legitimációjának a gyengítését fogja szolgálni.

Tisztelt Országgyűlés! Összességében úgy találtuk, hogy nincs kellően megalapozva ez a benyújtott törvénymódosítás, és nem szolgálja a jelenleg munka nélkül lévő állampolgártársaink érdekeit, és nem segíti elő a munkába való visszailleszkedését azoknak, akik elvesztették munkaviszonyukat a korábbi időben. Ezért nem támogattuk a törvényjavaslat általános vitára való bocsátását.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu