GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Ellenzéki oldalról többször felvetették, hogy tekintettel arra, hogy a munkanélküliség Magyarországon csökken és a munkanélküliségi ráta is csökken, nézzünk jobban a számok mögé, próbáljunk meg valami más adatot találni, hátha azok nem lesznek ilyen kedvezőek, és nézzük meg a foglalkoztatottak számára vonatkozó adatokat, a foglalkoztatotti rátát is. (Közbeszólások az SZDSZ soraiból: Egyáltalán nem ez a lényeg!)

Nos, nem kívánnék a kormány nevében ezen igénytől elzárkózni, ezért szeretném önöknek elmondani, hogy körülbelül 1998 első negyedévének végéig, sőt mi több, a '98. év közepe tájáig is a foglalkoztatottak száma csökkent, a foglalkoztatottsági ráta pedig romlott. Annak ellenére történt ez, és ezt különösképpen azért kell megvizsgálni, mert Takács Imre képviselő úr többször felvetette, hogy szerinte a foglalkoztatottsági helyzet javulása, illetve a gazdaság nagymértékű növekedése - és köszönöm szépen, hogy ezt elismerte; ezt ritkán teszik meg egyébként ellenzéki képviselők - nem áll arányban, mert ön szerint ilyen nagy mértékű gazdasági növekedéshez a foglalkoztatottság sokkal nagyobb mértékű javulása passzolna, illene.

Hadd mondjam el, képviselő úr, hogy annak ellenére, hogy az előző kormányzati ciklusban, úgymond, a Bokros-csomag hatására önök gazdasági növekedést mutattak ki, éppen ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottság jelentős mértékben romlott, a foglalkoztatottak száma csökkent és a foglalkoztatottsági ráta is romlott. Következésképpen tehát pont a Bokros-csomag utáni helyzet a példa arra, hogy elvileg lehetséges a gazdasági helyzet javulása úgy, hogy közben a foglalkoztatottság helyzete romlik, és egyre többen lesznek munka nélkül.

Ellenben ma a helyzet másképp fest. Nemcsak a gazdasági növekedés megy előre, nemcsak a gazdaság növekszik, hanem mindeközben egyre többen jutnak munkahelyhez is. Szeretném elmondani, hogy például az idei évben a Széchenyi-terv keretében már osztottunk ki munkahelyteremtő pénzeket, támogattunk olyan beruházásokat, amelyek új munkahelyeket teremtenek. Éppen ma Füzesabonyban volt módom, lehetőségem egy gyár avatásán részt venni. Ez egy olyan térség, ahol különösen nagy mértékű a munkanélküliség: itt 120-150 új munkahelyet teremtettünk állami támogatással.

Ezenkívül szeretnék néhány szót szólni arról is, hogy önök a munkaügyi szervezet függetlenségét féltik a kormánytól. Ez meglehetősen meglepő, tekintettel arra, hogy most tulajdonképpen annyi történik, hogy egy korábbi rossz döntést visszacsinálunk. Ez a rossz döntés az volt, hogy önök egy viszonylag független munkaügyi szervezetet beintegráltak egy minisztériumba, bevonták a minisztériumba, magyarán csökkentették a függetlenségét. Ehhez képest a most tárgyalt törvényjavaslat különböző megfontolásoktól vezérelve, többek között azért, hogy ez a szervezet hatékonyabban tudja a saját dolgát végezni, az embereknek munkalehetőséget adni, a munkahelyeket gyorsabban betöltetni a munkavállalókkal, hogy növeljük az emberek kedvét az elhelyezkedésre, ezt a szervezetet újra kivisszük a minisztériumból, és egy középirányító szintet hozunk létre, amely jelentős mértékben független, és amelyik a minisztériumi irányítás és az irányított testületek között helyezkedik el, összhangban az Európai Unióban meglévő irányelvekkel. Konkrétan tehát, ami 1997. január 1-jén történt, az nemcsak a most elmondott elveikkel ellentétes egyébként, hanem az Európai Unió ezen a területen meglévő irányelveivel is ellentétes volt.

Kérem, hogy mindezeket a szempontokat a vita további folytatása során figyelembe venni szíveskedjenek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu