GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Néhány tévedést szeretnék eloszlatni.
Először is a képviselő asszony kifogásolta a munkanélküli fogalmának új meghatározását. Tudni kell, hogy ez a meghatározás annyiban változtatja meg a jelenlegi helyzetet, hogy a jövőben az eddigiekkel szemben nem kell majd munkanélküliként nyilvántartani azt a személyt, aki nem fogadja el azt a munkahelyet, amelyet a munkaügyi kirendeltség számára felkínál. A javaslat itt nagyon szigorúan fogalmaz, mert azt mondja, hogy azt a munkahelyet kell elfogadnia a munkanélküliként nyilvántartottnak, amely munkahely megfelelő, vagyis nem a munkaügyi hivatal kirendeltsége szerint megfelelő, hanem a törvény által megfelelőnek tekintett munkahely. Érdemes megnézni, hogy ez milyen szűk lehetőségeket ad a kirendeltség számára.
Nézze, itt tulajdonképpen arról van szó, hogy mit akarunk, hogy mivel foglalkozzanak a kirendeltség munkatársai. Azzal foglalkozzanak, hogy bürokratikus tevékenységet végeznek, nyilvántartásokat vezessenek, statisztikákat készítsenek, és olyan személyekkel foglalkozzanak, akik a törvénynek megfelelő felkínált munkahelyeket nem fogadják el, vagy azt szeretnénk, hogy a munkatársak azzal foglalkozzanak, hogy ténylegesen próbálják az üres álláshelyeket munkanélküliekkel betölteni. Én az utóbbit szeretném. Én azt szeretném, ha a kirendeltségek munkatársai azzal foglalkoznának, hogy a tényleges munkanélküliek számára munkahelyeket hajtsanak fel. Ezért meg akarom őket szabadítani azoktól az adminisztratív feladatokról, amelyek jelenleg megakadályozzák őket abban, hogy ezt a munkát hatékonyan végezzék.
Éppen ezért szükséges az a módosítás, amelyet olyan érzelmes hangon ön kifogásolt, és éppen ezért nem igaz, amit önök megfogalmaztak, miszerint a törvényjavaslat az adminisztratív irányba tolja el a szervezetet. Ez a módosító szándék is arra utal, hogy éppen ellentétes céljaink vannak.
Másrészt szeretném elmondani, hogy ma mindenki kaphat képzési, átképzési támogatást. A törvényjavaslat néhány csoportot kiemel, akikre vonatkozóan azt mondja, hogy az ő esetükben különösen rugalmasan lehet eljárni, mert különleges megkötöttségek, korlátok nélkül lehet számukra képzési támogatást adni. A helyzet az, hogy mindenki kaphat képzési támogatást, azok is, akik nem ezeknek a csoportoknak a tagjai, csak az ő esetükben a megyei munkaügyi tanácsok a decentralizált forrásokból az általuk elhatározottaknak megfelelő módon szervezhetnek ilyen átképzési, képzési programokat. Ezeknek a területi munkaügyi tanácsoknak egyébként a helyi kamarák is a tagjai, ilyen módon, Göndör képviselő úr, a kamarák területi szervei eddig is és ezután is részt vesznek a Munkaerő-piaci Alap forrásainak felhasználásáról szóló döntésekben.
Köszönöm szépen a szíves figyelmüket és megértésüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés