BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Három hete kérdést fogalmaztam meg a Pénzügyminisztérium vezetőjéhez ugyanezzel a címmel. Akkor az államtitkár úr válaszolt, de minthogy válaszát nem tartottuk kielégítőnek, most interpelláció formájában hoztam ide a témát. Akkor egyébként államtitkár úr kevésnek ítélte a két percet, most lehetősége lesz bővebben válaszolni.
Éppen egy hete járt le a személyi jövedelemadó bevallásának a határideje. Az APEH-nek ebben az évben is sikerült sok százezer adózó állampolgárt fölbosszantania azokkal a kérdőívekkel, adóbevallási ívekkel, amiket kiküldött. A magyar adórendszer nehezen áttekinthető, túlzottan bonyolult. A bonyolultságot mi sem bizonyítja jobban, hogy a bevallások jelentős részébe hiba csúszik, és bizony utólagos javításra szorulnak. Azt gondolom, hogy az elrontott adóbevallások miatt alapvetően nem az adózó hibáztatható, felelőssége ebben elsősorban a hatóságnak van, amely hosszú évek tapasztalatai alapján nem alakítja úgy a rendszert, hogy komolyabb előképzettség nélkül is, egyszerűen kitölthetővé váljanak az űrlapok. Talán azt sem kell részleteznem, hogy milyen költségeket ró az államra a hibásan kitöltött bevallások korrekciója. Mindez persze orvosolható lenne; azt gondolom, elhatározás kérdése, hogy van-e ilyen szándék.
(16.10)
Az állampolgárok eleve halogatják az adóbevallást, mert olyan bonyolult, olyan vastag az utasítási csomag, hogy nincs kedvük hozzányúlni. Amikor végül is rászánják magukat, akkor több órán keresztül bosszankodnak, míg megpróbálják megérteni, eltájékozódni benne, és kitölteni az adóbevallásukat. És ha mégsem megy, akkor nagyon sokan adótanácsadóhoz fordulnak, és súlyos pénzeket fizetnek azért, hogy kötelezettségüknek eleget tegyenek.
A Fidesz az 1998-as választások előtt élen járt az adórendszer átalakításának, az adóbevallás egyszerűsítésének a szorgalmazásában. Mindannyian emlékszünk még arra, hogy a Fidesz az 1998-as választási programjában az adó- és járulékterhek egyszeri nagyarányú csökkentését tartotta szükségesnek, és az adóbevallás egyszerűsítését.
Mindezek alapján ismételten kérdezem a miniszter urat: mikor teljesíti a kormány az úgymond polgárokkal közösen megírt programot, miért nem tartotta be az Orbán-Torgyán-koalíció azt az ígéretét, hogy egyszerűbbé teszi az adóbevallást? Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés