DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Most a budapestiekről fogok beszélni. Hogy miért teszem, s milyen jogon, azt már korábban megindokoltam, így most csak a lényeget idézem fel, a lényeg pedig az, hogy elgondoljuk, mit lehetne, mit kellene tenni a város polgárai érdekében, hogy jobb, hogy valóban a polgári életminőség felé haladva élhessenek. Mert most hatalmas tömegek nem így élnek.
Az újságokat olvasva a legszelídebb megnevezés is az lehetne, hogy felelőtlenül élnek. Miért? Mert olcsó pénzen lakásokat vettek, aztán nem törődnek vele. Beszéltem már a megroggyanó házakról, azóta szalagcímmel azt harsogta az egyik újság, hogy "Ránk omlik a város". Aztán a lakók tömegesen csak lakni akarnak, lakbért fizetni nem. Egy-egy lakásra - mint olvashatjuk, hallhatjuk - több százezres, milliós nagyságú lakbéradósság halmozódik fel. Tájékozódásom szerint a lakosság 1,3 milliárd forinttal tartozik a Fővárosi Gázművek Részvénytársaságnak, a Budapesti Elektromos Művek Részvénytársaság kintlévősége 2-300 millió forintra volt tehető úgy, hogy ez már jelentős adósságcsökkenésnek minősíthető, a Fővárosi Vízművek 2000 végéig 1 milliárd forint adósságot számolt. Sőt, az autóstársadalom is 1 milliárd forintot meghaladó parkolási bírsággal tartozik.
Ne soroljuk tovább, foglaljuk össze az eddigieket: az élet biztonságának alapfeltétele az, hogy a ház ne dőljön össze, hogy a házban legyen villany, gáz, víz, és ha valakinek autója van, az biztonságban parkolhasson. A helyzet összefoglalása a másik oldalról pedig azt mutatja, hogy mindezekért az alapfeltételekért egyszerűen nem fizetnek, a szolgáltató részvénytársaságoknak elképesztően sok milliárd forinttal tartoznak a város polgárai. Nem is lehet tudni, hogy ekkora összegű tartozásokkal miként tudnak működni ezek a szolgáltató szervezetek. Nem is lehet elképzelni, hogy a szolgáltatást igénybe vevők hogyan engedhetik meg maguknak a nemfizetés luxusát. Mindannyian tudjuk, hogy mennyi személyre szóló és társadalmi méretű feszültség adódik mindebből. Aztán ha retorzióra kerül sor - kitelepítésre, kilakoltatásra, gáz-, áram-, vízelzárásra, a parkolóhelyről az autó elszállítására -, a tömegkommunikáció az emberek elszegényedéséről, nyomoráról ír.
Ki hát a felelős? Az ember, aki nem fizet? Vagy a társadalom, mely nyomorba taszítja tagjait? Ezeket a sokmilliárdos tartozásokat olvasva, ezeknek okán gondolkodva bennem az a lehetetlen gondolat is felmerült, hogy hátha maguk a szóban forgó szolgáltató gazdasági szervezetek is felelősek. Mert emlékezzünk csak vissza, a régi kabaréjelenetek idézik fel a történteket, hogy régen, ha a lakónak gondja volt a lakással, házzal, addig járt a háziúr nyakára, míg az ki nem javíttatta a hibát. Aztán, hogy évtizedekig nem volt háziúr, hanem volt a fővárosi és kerületi ingatlankezelő vállalat, az nagyon sok embernek adott jó megélhetést, csak éppen az ingatlanokat kezelte úgy, hogy azok a szó szoros értelmében ingóvá váltak. Ma az önkormányzatok szinte képtelenek ezen a helyzeten úrrá lenni. Aztán a fordítottja is igaz volt, ha egy lakó nem fizetett, a háziúr vagy annak megbízottja addig járt az adós nyakára, míg az elmaradt egyhavi bért be nem hajtotta. Elképzelhető sem volt több százezres, netán milliós lakbértartozás fölhalmozódása.
(1.20)
De a gáz-, az áram-, a vízdíj sem halmozódhatott fel. Az embereknek szükségük volt ezekre az alapszolgáltatásokra, a szolgáltatóknak pedig szükségük volt az érte járó pénzre, és mindkét fél saját érdeke szerint az érdekkel a felelősséget is vállalva cselekedett. Lehetséges-e ez manapság is? Úgy gondolom, hogy mindannyiunknak, minden pártnak, minden önkormányzatnak, minden szolgáltató szervezetnek azon kell lennie, hogy Budapest polgáraitól az alapvető életfeltételeket adósság miatt megvonni ne kelljen.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés