BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. A Házszabály 52. § (1) bekezdése alapján ügyrendi javaslatot szeretnék tenni, először megtéve a javaslatomat és utána indokolni.

Azt javaslom, hogy elnök úr keressen módot az e heti napirendben a házszabályszerű állapot helyreállítására. Azért fogalmazok ilyen általánosan, mert szerda lévén nem tudom, ezt hogyan lehet megtalálni, ezt elnök úrra bízom.

Most indokolom a javaslatom. Hétfőn tettem egy javaslatot, és felhívtam az Országgyűlés figyelmét arra, hogy a pénzügyi törvények napirendre tűzése ezen a héten házszabályellenes. Elnök úr velem vitatkozva arra hivatkozott, hogy a probléma nagyon egyszerű: ugyanannak a törvénynek más-más paragrafusait kívánja módosítani egy-egy előterjesztés.

Ebben a konkrét esetben, elnök úr, ha jóindulatúan akarok fogalmazni, akkor azt kell mondanom, hogy elnök úr tévedett, ugyanis a 3933. számú pénzügyi törvényben a lakás-takarékpénztárakról szóló XI. fejezet három paragrafusa három olyan rendelkezést kíván módosítani a hatályos törvényben, amelyet a korábban a kormány előterjesztésében tárgysorozatba vett 3314. számú törvényjavaslat 1., 3., illetve 8. §-a kíván módosítani. Csak olyan rendelkezések vannak érintve a mostani módosításban, amelyek a hónapokkal ezelőtt a kormány által benyújtott törvényjavaslatban is érintve vannak. Elnök úr hétfőn nem vitatta, hogy ha ez az állapot áll fenn, vagyis ha ugyanazokra a paragrafusokra vonatkozik a módosítás, akkor házszabályszerűen nem kezdhető meg a 3933. számú törvényjavaslat vitája.

Tehát a jelenlegi napirend házszabályellenes. Hogy most, szerdán hogyan lehet ezt korrigálni, azt nem tudom. Határozatképesen össze kell hívni az Országgyűlést, és kétharmados többséggel módosítani kell a Házszabályt, mert ha ezt nem teszi, akkor pénteken nem lehet megkezdeni házszabályszerűen az egyes pénzügyi törvények módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalását.

Köszönöm szépen elnök úr türelmét. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu