DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Kiss Andor MIÉP-es képviselőtársam felszólalására szeretnék nagyon röviden reagálni. Először is meglep, hogy egy platformon találom a MIÉP-et az SZDSZ-szel ebben az ügyben, de ez még nem olyan nagy baj, hiszen két ellenzéki pártról van szó.
(16.00)
Azt viszont mindenképpen szóvá kell tennem - ezt egyébként az SZDSZ véleményével kapcsolatban is szóvá tettem volna, bár megjegyzem, hogy a Pető Iván által elmondottak nem egészen azonosak azzal, amiket Kiss Andor elmondott -, képviselő úr, hogy ön a mi javaslatunkat borzasztóan kiterjesztően értelmezi. Szó sincs arról, hogy egy véleményre általában választ kell adni, hanem kizárólag személyiségi jogot sértő vélemény vagy értékelés esetén nyílna meg a lehetőség a válasz közzétételének a kérésére.
Éppen ezért az sem állja meg a helyét, amit ön mondott, hogy ha a MIÉP-re nézve kedvezőtlen értékelés - s kifejezetten egy közvélemény-kutató értékelést említett - megjelenik, akkor önöknek e törvény alapján joguk lenne közzétenni a saját értékelésüket. Szó sincs erről, egyrészt azért, mert ez semmiképpen sem tartozhat a személyiségi jogok megsértésének a tárgykörébe, másrészt pedig a javaslat a közélet szereplőire nézve a joggyakorlaton változtatni semmiképpen nem kíván. A közélet szereplői, elsősorban a politikusok bizony többet kötelesek tűrni; néha még azt is kötelesek eltűrni, ha a közvélemény-kutatók a pártjukról esetleg azt állítják, hogy az általuk végzett objektív felmérések szerint 3-5 százalék közé esnek. Ez mind a két ellenzéki pártra igaz.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés