HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Varga László bátyámnak azt szeretném válaszolni, nem hiszem azt, hogy olyan abszolút sajtószabadság kell, amit senki, semmilyen módon nem korlátozhat. Azt hiszem azonban, hogy nem elsősorban a képviselőknek és nem elsősorban a kormánypártoknak kell ezt a korlátozást megejteni. Azért említettem a négy, egymástól nagymértékben különböző újságíró szervezetet, a MÚOSZ, a Katolikus Újságírók Szövetsége, a MÚK és a sajtószakszervezet közös etikai kódexét, mert ez egy nagyon helyes dolog, ha a különböző szakmai szervezetek maguk próbálnak egy szakmai korlátozást, etikai korlátozást érvénybe léptetni.
Másrészt nagyon meglep, őszintén szólva, éppen Pokol Béla képviselő úr említette a Meinungsmachtot, ezt a véleményhatalmat, úgy látszik, itt a Fidesz próbál ebbe a vitába valamifajta véleményhatalmat szerezni magának. (Hende Csaba: A sas nem fog legyeket. - Dr. Pető Iván: Csak azt nem látjuk, hol a sas.) Szegény MIÉP-et háromszor-négyszer is megróják, hogy miért úgy gondolkodik, ahogyan gondolkodik, miért nem másképp. Az államtitkár urak elmagyarázzák, hogy mit gondolt, megvédik őt Hack Péterrel szemben. Szerintem államtitkár úr maga is fel tud szólalni, és el tudja mondani a véleményét. Ezt egyszerűen nem értem, és attól tartok, hogy a Fidesz a sajtóval ugyanezt akarja tenni, meg akarja mondani, hogy mit csináljon, holott a dolog akkor működne helyesen, ha minden párt a maga véleményét mondaná, mindenki elmondhatná azt, amit a dologról gondol.
Őszintén szólva, erről sokat beszéltünk, Béla - ha már keresztnéven szólítjuk egymást -, a piaci versenyben közel se vagyok olyan liberális gondolkodású, mint ön - vagy te, ha szabad így fogalmaznom. Attól tartok, és ez külön vitatéma lehetne, hogy azok, akik valóban rászorulnának, hogy megjelenjen a véleményük a sajtóban, a szegény emberek, a cigányok, a munkanélküliek, a betegségek vagy éppen a balesetek áldozatai, akiket valóban valamifajta dögevő hiéna mutat be egy-egy média, azoknak ez semmilyen lehetőséget nem ad. Nem azok fognak pert indítani, nem azok fognak eljárásokat kezdeményezni, nem a társadalom mélyén élőket fogja segíteni ez a törvény (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), hanem politikai mahinációkra ad lehetőséget.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés