DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves csepeli képviselőtársam felszólalását hallgatva, az utolsó három és fél percben olyasmiről beszélt, mintha négy és fél óra alatt nem világosodott volna meg az, hogy itt nem a közszereplők kritikának, iróniának, minősítésnek fokozottan kitett szerepéről van szó. Önnek, Avarkeszi képviselőtársam, el kell viselnie, ha gömbölydeden ábrázolják, nekem feltehetően el kell viselnem, ha kicsit tüskés szakállúnak ábrázolnak az újságban. Erről már volt szó, ez a Legfelsőbb Bíróság kérdése.
Ön arról beszélt a felszólalásának a második részében, amiről nem szól ez a törvényjavaslat: ön a médiatörvénnyel kapcsolatos kérdéseket kezdte feszegetni, holott itt most a Ház előtt a polgári törvénykönyv módosításáról van szó, mégpedig éppen annak érdekében, hogy azok is elmondhassák a véleményüket és azok is kapjanak kellő publicitást, akik a véleményüket nem pénzért írják meg a hozzájuk közel álló sajtóban.
Sajnos nem tudom ellenőrizni Hegyi Gyula úr állítását - én tudom, hogy közíró, láttam az aláírást, úgyhogy higgye el, sokszor úgy írják önt alá, hogy közíró -, mert ha ön nem teszi nyilvánossá a vagyonbevallását, akkor nem tudom ellenőrizni, hogy kap-e ön az újságoktól. (Dr. Wiener György közbeszól.)
Sajnálom, hogy Pető képviselőtársam elment, mert például az elmúlt hetekben az Élet és Irodalomban hosszú válasz és viszontválasz volt Pető Iván és más szerzők között a Történeti Hivatal ügyeiről. Nem tudom, hogy Pető képviselőtársam ezért felvesz-e honoráriumot, mert szintén - mint SZDSZ-es képviselőnek - a vagyonnyilatkozata nem lesz nyilvános. (Dr. Avarkeszi Dezső: Dehogynem! Most fogadtuk el a törvényt! Miről beszél?!) Még egyszer szeretném tudni, és szeretném, ha önök egyszer és mindenkorra megkülönböztetnék azt, hogy vannak, akik pénzért írnak, és vannak, akik publikálnak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.)
A harmadik kérdéskör pedig az (Az elnök ismét csenget.), hogy a törvénymódosítással mi véleményt szeretnénk nyilvánítani, őszintén, igazat (Az elnök folyamatosan csenget.), ellenérték nélkül.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés