DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amikor jó tíz nappal ezelőtt kézhez kaptam ezt a törvényjavaslatot, vegyes csodálkozással olvastam el, és azonnal azt a gondolatsort indította el bennem, hogy uramisten, itt fel kell készülni arra a rendhagyó esetre, hogy ellenzéki képviselőnek kell megvédenie egy kormány-előterjesztést.
(13.30)
Nem véletlen amit mondok, ez valóban így történt. Ugyanis felrémlett előttem az, hogy nem is olyan régen, mindössze egy fél évvel ezelőtt ugyanezt az előterjesztést olvashattuk el két szocialista képviselő előterjesztésében. Igaz, hogy ott az elbirtoklási idő az ingatlanra vonatkozóan nem 15 évben volt megjelölve, hanem 32 évben, ami ugyan egy módosító javaslattal mindig korrigálható lett volna. Azonban ami az alkotmányügyi bizottság 2000. október 11-i ülésén kormánypárti vezető jogász politikusok szájából elhangzott, azok késztetettek engem annak az elgondolására, hogy bizony itt nekem védenem kell a kormány előterjesztését. Ugyanis, idézek néhány gondolatot az október 11-i bizottsági jegyzőkönyvből. Neveket nem említek, mert képviselőtársaim nincsenek itt, bárki egyébként elolvashatja a jegyzőkönyvben, hiszen az nyilvános, számítógépes rendszeren megtalálható.
"A magam részéről azért nem tudom támogatni ezt a javaslatot, mert bár valóban lehet azon vitatkozni, hiszen az egy szubjektív kérdés, hogy mennyi legyen az elbirtoklás ideje, csakhogy az én megítélésem szerint az előterjesztőknek egy szándékuk van, hogy a nem eléggé gondos, odafigyelő önkormányzatokat, amelyek az elmúlt tíz évben esetleg nem tudták a saját ingatlanjaikkal kapcsolatos tulajdonjogukat megfelelően gyakorolni, most egy kedvező helyzetbe hozzuk azzal, hogy ezt az elbirtoklást lehetetlenné tesszük. Ezzel a jogalkotói szándékkal abszolút nem tudok egyetérteni. Egyébként azzal egyetértek, hogy felőlem lehet tíz év, húsz év, vagy harminc év is az elbirtoklás, de azzal a jogalkotói szándékkal, ami a nemtörődöm önkormányzatoknak akar mentőövet dobni ebben az elbirtoklási kérdésben, nem tudok egyetérteni."
Másik vezető képviselő: "Szerintem ez - mármint a javaslat -, egy jogbizonytalanságot eredményezne, és nem tartom indokoltnak. Amellett vagyok, amit Répássy képviselő úr mondott, megszűnt a tulajdonviszonyok közötti különbség, jó gazda módjára szíveskedett volna az önkormányzat is a tíz esztendő alatt saját vagyoni helyzetét rendezni, és akkor nem lenne ilyen probléma."
Idézet a harmadik felszólalásból: "Évezredes magánjogi szabályokat nem lehet 50 évente megváltoztatni - nem tévedés, 50-et mondott - ez nevetséges és komolytalan, különösen nem politikai megfontolásból. Ha már egyszer 32 évre, amire helyesen emlékezett az előbb szóló képviselő úr, áttérünk, akkor most már a jogbiztonság is egy stabil jogintézmény védelme jegyében tartsunk is ki a tíz év mellett. Emellett szól egyébként a felgyorsuló világ logikája is, mert a régi elbirtoklási időnek, a 32 évnek volt logikája, hiszen gondoljunk a közlekedésre, a télre, az időre, arra a dimenzióra, amiben 100 évvel ezelőtt éltek az emberek, és arra a dimenzióra, amiben ma élhetnek. Úgyhogy nem javaslom a tárgysorozatba-vételt."
Hát nem is csoda aztán, hogy ilyen felszólalások után mindenféle különösebb szakmai vita nélkül lesöprésre került a törvényjavaslat. Utána nagy csodálkozással vettem észre, hogy ismét elő van terjesztve, mégpedig közel azonos indokolással - amellyel egyébként teljesen egyetértek, különösen az államtitkári expozéban elhangzottakkal -, mint ami most itt van. Hát kérem szépen, ezután elgondolkodtam rajta, hogy vajon mi okozhatta ezt az óriási nagy pálfordulást. Nem volt nehéz utánanézni a dolgoknak, mert az október 11-i ülést követő néhány nappal jelent meg az Állami Számvevőszék vizsgálati anyaga, ami világosan lefektette azt, hogy több mint 6000 állami tulajdonban lévő földrészlet és felépítmény jogi sorsa rendezetlen, és több százezerre tekinthető azon ingatlanoknak a száma, amelyek az erre egyébként feljogosított állami kezelőszervek és minisztériumok nyilvántartásában nem szerepelnek.
Tisztelt Országgyűlés! Ennek a rendezését szolgálta a szocialista képviselők által benyújtott módosító javaslat. És most elvi éllel kell rámutatnom arra, hogy szakmai kérdésekben nem szabad politikai szempontok alapján unos-untalan sorozatban döntéseket hozni. Csak azért nem lehet rossz egy törvényjavaslat, és parlamenti vitára méltatlan, még tárgysorozatba-vételre sem kerülhet, mert szocialista képviselők terjesztették elő.
Rátérve az előttünk fekvő kormány-előterjesztésre, támogatjuk ezt az előterjesztést. Azért támogatjuk, mert szükséges. Azért támogatjuk, mert az indokolásával is egyet tudunk érteni. Azért támogatjuk, mert tudjuk azt, hogy az elmúlt tizenegynéhány év gazdasági és társadalmi változásai nem tették lehetővé, még hogyha nagyon jó gazda módjára kívánt volna valaki foglalkozni a rábízott vagyonnal, hogy mindazokat a problémákat orvosolja és megoldja, amelyek az ingatlan-nyilvántartás rendezetlenségéből, az egyéb állami nyilvántartás rendezetlenségéből egyértelműen adódtak. Az apparátusok sem voltak felkészülve erre, és mint ahogy az ábra mutatja, még ma sincsenek kellőképpen felkészülve erre.
Ami már most a nemzetközi összehasonlításokat illeti, magam is egyetértek az előterjesztés indokolásában felhozott példákkal. Hozzáteszem azonban azt, hogy az államtitkár úr expozéjával ellentétben mégiscsak lehetne vizsgálni azt, hogy nem kellene-e szigorítani az elévülés megszakadásának, vagy megszakítására irányuló jogi lehetőségeknek a körét. Ugyanis a példaként felhozott államok jelentős részében csak a bíróságon történő keresetindítás az, ami az elévülést félbeszakítja.
Most az elválasztás, hogy az ingó esetében maradjon a tízéves elbirtoklási idő, míg az ingatlanok esetében emelkedjék fel, tehát különbségtétel kerül a vagyontárgyak milyenségéből adódóan az elbirtoklási idők között, ezzel egyet lehet érteni, ennek itt valóban vannak a magyar jogban is történelmi tradíciói. Aztán az, hogy vajon elég lesz-e ez az öt esztendő most már valóban ennek a rendbehozatalára, ez kérdésként vetődik fel.
Ennek a kérdésnek a megválaszolása érdekében fogunk egy módosító javaslatot beterjeszteni, vagy már be is terjesztettek szocialista képviselők az elbirtoklási időnek a felemelése iránt az ingatlanok vonatkozásában. Én azt hiszem, hogy ezt majd a bizottsági vitákban most már érdemében meg kellene vitatni. Ugyanis fel kellene térképezni azt, hogy valóban megnyugtatóan és teljeskörűen rendezhető-e az állami vagyon köre. Hozzá kívánom tenni, hogy ez a törvényjavaslat nemcsak a privilegizált, a korábban privilegizált tulajdonosokat védi, hanem általában a tulajdonjog védelmének kíván egy hathatósabb eszközt nyújtani, de ez a hathatósabb eszköz csak akkor érvényesülhet, hogyha ez valóban egy pontos, konkrét felmérésen alapul. Ennek megvitatására és a törvény elfogadására is készek vagyunk, azért, mert egyetértünk a céljával. Benyújtás idejét egy kicsit elkésettnek tekintjük.
Köszönöm figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés