DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm. Lezsák Sándor képviselőtársam azt mondta, úgy kezdte a felszólalását, hogy a társadalmi érdek beemelése a törvénybe temérdek és értelmetlen vitákhoz vezethetne. (Lezsák Sándor: Terméketlen!) Nem tudom, hogy így van-e, lehet, hogy vitákhoz vezethetne, de mivel az egyházak bejegyzése, felügyelete és törlése jogi úton történik - bírói, ügyészi közreműködéssel -, nem látok aggodalomra okot a társadalmi érdek megítélésében. Hiszen jelenleg is egy élő és gyakran értelmezett, alkalmazott kategóriáról van szó. A társadalmi érdeket más vonatkozásban ma is sokszor alkalmazzuk, és különösebb vitákat ez nem gerjeszt.
De még ha nehéz is lenne ennek a társadalmi érdeknek a meghatározása, és vitákhoz is vezetne, még mindig inkább ezt az utat kellene választani, fel kéne ezt vállalni, nem pedig a szekták működésére a kiskaput meghagyni. Mert javaslatommal - még ha esetleg viták mellett is - mégiscsak lehetőség lenne a szekták betiltására, annak mellőzésével pedig azok vígan tovább működhetnek. Ez az igazi kérdés szerintem, és nem a társadalmi érdek definíciójának értelmezése, hogy az nehéz vagy nem nehéz. Ezt bízzuk rá az ügyészekre, akik javaslatot tehetnek egy magát egyháznak nevező csoport betiltására, akik vizsgálhatják a működését, és bízzuk rá a bíróságra, akik dönthetnek ebben.
Ne mi előlegezzük meg azt, hogy ez milyen nehéz lesz. Erre vannak a hivatott szervek. Kérem, bízzuk rájuk! Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés