DR. NÉMETH IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Többször találkoztam azzal a nézettel, akik úgy vélekedtek, hogy az európai jogharmonizációt azért kell végbevinni, hogy az adminisztratív kötelezettségeinknek eleget tegyünk; átalakítjuk a jogrendszerünket, és ezzel megfelelünk az Európai Uniónak. Úgy gondolom, hogy aki így vélekedik, az nem veszi komolyan ezt a feladatot, és meg vagyok győződve arról, hogy az igazi mércéje ennek az európai uniós belépéssel nem a jogszabályok formális átvilágítása lesz, hanem annak a megítélése, hogy miképpen tudjuk alkalmazni ezt a gyakorlatban. Sajnos az itteni véleményekből is az derül ki, hogy addig már nem akarunk eljutni, ha ez bizonyos társadalmi csoportoknak vagy termelői köröknek problémát okoz. De úgy gondolom, hogy félrevezeti az a kistermelőket vagy az őstermelőket, aki abban az illúzióban tartja meg őket, hogy európai uniós tagságunk mellett is a jelenlegi kereskedelmi formát tudják gyakorolni.

Úgy gondolom, hogy ebben az átmeneti időben segítséget kell nekik nyújtani ahhoz, hogy olyan formában történhessék meg a termékfeldolgozás, hogy az legalább a belső piaci igényeket kielégíti és piacra vihető legyen. De e tekintetben is rendkívül szigorúak a körülmények, hisz Lengyelország például kért egy derogációt, hogy ő a tejnél kétféle minőségi rendszert szeretne egy átmeneti időszakig bevezetni, egy belföldit, egyet pedig az export vonatkozásában. Januárban jártunk Németországban, ahol kategorikusan elutasították ezt. Azt mondták, hogy ilyen nem lehetséges, ez Lengyelország európai uniós tagságának a gátja; az Lengyelország problémája, hogy 90 százalékban még sajtáros fejőgéppel fejnek meg kötötten tartják a szarvasmarhát. E tekintetben tudnak az állattenyésztés tartási követelményei tekintetében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) engedményt adni, de minőségi engedményekről szó sem lehet.

Azt hiszem, jobb, ha ezt most tudomásul vesszük mi is. Köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP soraiban.)

(15.50)

Forrás: parlament.hu