DR. SOLYMOSI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök asszony. Farkas Sándor képviselő úrnak csak nagyon röviden szeretném mondani, hogy nem muszáj a zöld újságra hivatkozni, elő lehet venni bármelyik mai újságot. Minden újságban szerepel annak a sajtótájékoztatónak az összefoglalója, amelyet tegnap tartott jó néhány érdekképviselet, és amelyen nekem volt szerencsém részt venni. Ezekkel a kérdésekkel foglalkoztak, hisz most lehet látni, hogy a néhány hónappal ezelőtt elfogadott törvénynek milyen hatásai vannak. Most már ezt világosan lehet látni, és azt hiszem, hogy az országgyűlési képviselőknek kötelességük megnézni nemcsak a szoros értelemben vett törvénytervezetet, hanem azt is, hogy vajon akik mögöttünk vannak, vagy az országban vajon hogyan vélekednek erről a törvényről.
Végső soron erről van szó, és ezért hivatkozunk mi ezekre a megnyilvánulásokra. Azt hiszem, nem lehet azt mondani, hogy a Bankszövetség valami ellenzéki beállítottságú szervezet lenne, de világosan mondja, mutatja, hogy most még eddig várakozó állásponton vannak a bankok, de ha az Alkotmánybíróság a következő héten, vagy 15-éig valamilyen döntéssel nem jön ki, nyilván ők is megteszik a megfelelő lépéseket.
Tehát én jól akarom értelmezni, és gondolom, Farkas képviselő úr sem rossz szándékkal említette a zöld újságot. Végső soron vitatkozunk, és azt hiszem, teljesen természetes dolog, hogy mi kénytelenek vagyunk most már századszor, nem tudom, hanyadjára elmondani, de lassan abbahagyjuk egyébként, nem fogjuk végtelenségig húzni, abba fogjuk hagyni, de még mindig el kellett mondani az egyoldalas törvénytervezet, módosítás kapcsán is ezt a véleményünket.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés