GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ebben a csomagban több olyan módosító javaslat szerepel az első vitaszakaszban, amelyet képviselőtársaimmal, Kovács Tiborral, Kertész Istvánnal és Tompa Sándorral közösen adtunk be.
Anélkül, hogy külön-külön minden pontra felhívnám a figyelmet, három csoportba szedném azt, amit kezdeményeztünk, és kérném az ön figyelmét, esetleg kormánypárti képviselőtársaink támogatását. A Házban más törvényjavaslatok kapcsán nagyon sokat vitatkoztunk arról, hogy valójában milyen szerepe lehet a Magyar Fejlesztési Banknak.
(13.10)
Mi nagyon kritikusnak tartjuk azt, hogy nemcsak az állami célelőirányzatokkal kapcsolatos kifizetésekben és elszámolásokban vesz részt, hanem ezeknek a fejlesztéseknek az értékelésében is. Tehát az a meggyőződésünk - mivel itt állami pénz felhasználásáról van szó -, hogy nem helyes az, ha a Fejlesztési Bank végez el olyan feladatokat, amelyek egyébként más ellenőrző szervezetek hatáskörébe tartoznának, jelesül az Állami Számvevőszékre.
Éppen ezért elfogadhatatlan számunkra az, hogy nagyon sok esetben külön jogszabályi szabályozásokat helyez a törvényjavaslat kilátásba. Ilyen a 12. ajánlási pontban lévő, az Európai Unióhoz való csatlakozással kapcsolatos forráskezelés. Mi azt mondjuk, hogy ezt sokkal konkrétabban kellene szabályozni.
A következő kérdés, hogy milyen portfóliót kezelhet a Fejlesztési Bank. Szeretnénk ezt olyan konkréttá tenni... - egyrészt a 20. ajánlási pontban elhagyni azt a szövegrészt, amely a pályázati kezelést, a döntés-előkészítést, a pénzügyi lebonyolítást, a monitoringot és a megvalósítás vizsgálatát veszi figyelembe, ezzel szemben azt mondanánk a 24. pontban, hogy csak olyan portfóliót kezelhet, amelyet valamilyen felszámolási eljárás során szerez meg; és ehhez kötődik a 68. ajánlási pont, ahol azt mondjuk, hogy eddig az ÁPV Rt.-től direktben és közvetlenül megkapott üzletrészeket igenis vissza kell származtassuk az ÁPV Rt.-hez, és ezek ne jelenjenek már meg a Magyar Fejlesztési Bank portfóliójában. Sajnos, minden bizottságban csak egyharmados támogatást kapott az indítványunk, a kormánypárti képviselők mind elutasították.
Az általános vitában is elmondtuk, a kormány képviselője a bizottsági ülésen is elmondta, hogy már ma több mint száz vállalkozás tartozik a Fejlesztési Bank körébe. Időközben befejeződött a CW Bank vizsgálata. Az általános vitában több képviselő megfogalmazta, hogy a kialakuló helyzet, a folyamat félelmetesen kezd hasonlítani a CW Bank-ügyre. Azért, hogy egy év múlva vagy esetleg még korábban ne kelljen a tisztelt Háznak újra egy bizottságot felállítani, hasonló vizsgálatot elvégezni és megállapítani, hogyan tűnt el a vagyon, ezért célszerű lenne most, a törvény hatálybalépésével vagy azt követően nagyon rövid határidőn belül tiszta vagyoni helyzetet teremteni. Ehhez kérem az ön támogatását.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés