KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ami a klientúrát illeti, képviselő úr, javaslom, hogy a mai zöld Világgazdaság - amelyben egyébként éppen a képviselő úr írt egy hosszú cikket a Magyar Fejlesztési Bankról - első oldalát is nézze meg, a klientúrakiépítés technikáját láthatja. Ez úgy néz ki, hogy az ÁPV Rt.-től - amely felkészült a mezőgazdasági részvénytársaságoknak a kezelésére, vagyonkezelésére - átrakják a cégeket a Magyar Fejlesztési Bankhoz, ahol nincs kapacitás arra, hogy az ilyen típusú részvénytársaságokat kezeljék. Ezt nekünk a meghallgatáson a tudomásunkra hozták. Egyébiránt a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója most a kisgyerekét neveli otthon, és csak és kizárólag a Fideszhez oly közel álló Simicska úr az, aki elnöki tanácsadóként irányíthatja a folyamatokat.
Ezeket a cégeket tehát átrakják oda, és most már kiadták a körlevelet - erről szól az újság -, hogy az elkövetkezendő időben le kell váltani a menedzsmentet. (Tállai András közbeszól.) Nyilván új menedzsmentet fognak beállítani (Tállai András: Ez nem az Aktuális...), és a nem oly régen megszületett kormányhatározat értelmében pedig az fog történni, hogy az új menedzsment nagyon kedvező feltételekkel kivásárolhatja a mezőgazdasági részvénytársaságokat. Tisztelt képviselő úr, mi ez, ha nem klientúraépítés? Ha ön eddig nem találkozott vele, akkor azt az újságot, amit egyébként ön nyilván olvasott a mai nap, olvassa el, nézze meg, és gondolkozzon el azon, hogy vajon mi folyik ebben az országban! (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés