KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mi azzal egyetértünk, hogy egy korrekt szabályozás legyen a reprezentációval kapcsolatban, hiszen a költségvetés számunkra is nagyon fontos. Költségvetési szempontokat is mindenképpen érvényesíteni szeretnénk akkor, amikor a módosító javaslatokat megfogalmazzuk. Tehát az alapelveket tekintve nincs köztünk vita. Én csak azt sajnálom, hogy a kormányzat számára három hónap kevés volt arra, hogy megfogalmazza az álláspontját. (Tállai András: Meg van fogalmazva.) Most azt mondja az államtitkár úr, hogy meg van fogalmazva, csak ezt nem látjuk. (Tállai András: Elő kell venni a Határozatok Tárát, abban benne van.)

Az a nagy gond, hogy lezárul az általános vita, és azon csodálkozik az államtitkár úr, hogy mi vitázunk. Államtitkár úr, mi megoldást nyújtottunk be a Házhoz, önálló törvénymódosító javaslat formájában; megoldást azért, hogy tudjunk vitázni. Ön pedig kifogásolja azt, hogy vitázunk, miközben a kormánynak nincs megoldása. Ez egy nagyon rossz megközelítése, államtitkár úr, a helyzetnek.

Mindaközben persze rögzíteni kell, hogy óriási késésben vannak. Ha tudják, hogy definiálni kell a reprezentációs kiadások körét, akkor definiálják, akkor kérjék meg a kormánypárti képviselőket, hogy nyújtsák be a törvénycsomaghoz, de az nem megoldás, hogy ön csak utal arra, hogy mit fogadnának el, és akkor a bizottsági ülésen kiderül, hogy önök másra gondoltak, vagy a szocialista képviselők nem találták ki az önök gondolatát, és ezért nem elfogadható a javaslatuk. Tehát ez így egy meglehetősen cinikus megközelítés, államtitkár úr.

Elő kellene hozni a valódi javaslatot, valamelyik kormánypárti képviselőnek fel kellene állni, és el kellene mondani a javaslatukat.

Forrás: parlament.hu