TÓTH SÁNDOR, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság március 21-én tárgyalta az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. számú törvény módosítására benyújtott javaslatot. A bizottság megállapította, hogy gazdasági kihatásait tekintve nagyon nagy veszélyeket rejthet magában, ha az állat-egészségügyi rendszer egy országon belül nincs megfelelően kezelve és nincs megfelelően dokumentálva.

Több képviselőtársam is elmondta ezzel kapcsolatos véleményét, utalva az Európában kitört BSE-, majd száj- és körömfájásjárványra. Magyarországot is súlyosan érinthetné ez a helyzet, élelmiszerexportunk jó része meghiúsulna, a mezőgazdasági termelés és mezőgazdasági termelők helyzete is kiszámíthatatlanná válhat. Az előterjesztő a bizottság ülésén elmondta, hogy az európai uniós csatlakozás indokolja ennek a törvénynek a módosítását, amit egyébként alapvetően jónak tartottunk, és az Európai Unió is csak kisebb módosításokat tartott szükségesnek.

Ugyanakkor elmondtuk, hogy az európai uniós szempontokon kívül is fontos, hogy megfelelően ellenőrzött, minőségileg garantált és ezt megfelelően tanúsított élelmiszereket fogyasszon a magyar lakosság. Fontosnak tartjuk, hogy minden egyes vágóhidat, különösen a kis vágóhidakat is ellenőrizzék.

Jónak tartjuk, hogy világosan szétválik a hatósági állatorvosi jogkör és a területi magánorvosi jogkör. Ugyanakkor hangsúlyoztuk, hogy azt tartjuk jó törvénytervezetnek és jó törvénynek, ha minden fél érdekelt ebben a rendszerben. Meg kell teremteni, hogy a magán-állatorvosok bevonásra kerülhessenek, ugyanis ők vannak a frontvonalban, az ő területükön jelentkezhetnek a fertőző betegségek. Nagyon fontos lenne, hogy ne legyen szembenállás a hatósági állatorvos és a területi állatorvos között.

Bírálat is érte ugyanakkor a tárcát, ugyanis a közelmúltban szűnt meg három állat-egészségügyi állomás, aminek a hatásait most még nem igazán látjuk, de mindenképpen előrevetíthető az, hogy ez pluszköltséget fog jelenteni, és hátráltathatja a gyors és indokolt beavatkozást. Nagyon szeretnénk, hogy ez az új törvény ne az állatbetegségek eltitkolására, hanem valóban a betegségek feltárására és időbeni kezelésére ösztönözzön.

Második részként a kártalanítás mértékének bevezetését helyesnek tartjuk. Az Európai Unióban a forgalmi érték 100 százalékában kártalanítják a termelőket, míg nálunk csak 90 százalékában. Államilag elrendelt védekezés esetén méltányosnak tartjuk azt az új rendelkezést, amely alapján, ha nagy értékű tenyészállatok - gondolok itt az ebtenyésztők által tartott állatokra például - kiirtásra kerülnek, kártérítés jár; eddig nem járt kártérítés, most viszont ez a javaslat ezt lehetővé teszi. Felmerült az is, utalva a köztisztaságra, hogy a társadalomnak van egy jó adag hátránya az ebtartásból, és nincs ebadó. Méltányossági szempontból a Pénzügyminisztérium számára felvetettük, hogy fedezetet jelenthetne a javaslatra, ha bevezetnék ezt a rendelkezést.

Környezetvédelmi szempontból az állati hullák kezelése nagyon fontos kérdés. Ez régi adóssága az országnak is; aki már látott ilyen telepet, ilyen lerakatot, dögkutat, dögteret, azok számára világos, hogy ezt a kérdést rendezni kell. Csoda, hogy mind a mai napig nem tört ki nagyobb járvány ebből kifolyólag. Egyedüli biztos módszernek az égetést tartja a javaslat. A feldolgozás mellett égetőművek létrehozására van szükség. Állami szerepvállalás nélkül - megállapítottuk - ez nem fog működni.

Az is felmerült a bizottsági ülésen, hogy az állategészségügy alulfinanszírozott. Összességében 23 százalékban finanszírozza a költségvetés, ami már most gondot jelent, hiszen visszaesett a határállomásokon a forgalom, és így a szolgáltatások bevétele nem biztosítható.

Nagyon szeretnénk felhívni a tárca figyelmét arra, hogy ezt a törvényt, amelyet a bizottság egyébként egyhangúlag támogatott, ne kampányszerűen vezesse be. Fontos az, hogy az állategészségügy, ami azért megfelelően szervezett, helyt tudjon állni a mai járványveszélyes időszakban.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu