VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! "Az őstermelő termeljen és feldolgozással ne foglalkozzon" című, SZDSZ-es képviselőtársam által előadottakhoz mondanám, és komolyan mondom, hogy egy picit irritál ez a kijelentés, és gondolom, azokat az őstermelőket is, akik nagyon komoly szinten állítanak elő, minőségi, komoly szinten savanyúkáposztát vagy tejfölt. Igen, őstermelői kategória, mert nem lehet nagyüzemet egy kisebb mennyiséghez létesíteni, nem állnak olyan helyzetben - bár lenne nekik üzemi kategória méretük!
Én azt gondolom, hogy az EU-ban is van rá gyakorlat több helyen (Dr. Kis Zoltán: Nincs.), van rá gyakorlat, igenis, árulnak piacon hasonló dolgokat (Dr. Kis Zoltán: Azt igen.), és ez tulajdonképpen a választék kiszélesítése mindamellett, hogy sok embernek ez megélhetést jelent. Ugyanúgy, mint akár a csíramálé előállítása, amit sajnos még a minisztériumban sem tudnak, hogy mi, hiszen egy tájjellegű, sütőben elkészített ételről van szó, de néhány ember megélhetését jelenti, és így húsvét környékén például azt is a piacon lehet kapni. Én még csíramálégyártó nagyüzemmel vagy középüzemmel nem találkoztam.
Le lehet ezeket az ételeket a palettáról törölni, előállítóstul, mindenestül, ha ez a szándéka az SZDSZ-nek vagy azoknak, akik ebben gondolkodnak, mindenesetre én ehhez támogató szavazatomat nem tudom adni. Nagy tisztelettel már felhívnám a figyelmét a jogalkotásban tüsténkedőknek, hogy ezeket a dolgokat igenis át kell gondolni, hiszem emlékeztetem önöket arra is - ez csak tény -, hogy a gazdatársadalom annak idején pont ennek a feldolgozási anomáliának a kapcsán ment ki az utakra. Én nem ezt látom járható dolognak, de azt sem látom járható dolognak, hogy víz alá nyomjunk mindenféle őstermelői foglalatosságot.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés