BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): (Miközben feltűzi a mikrofonját:) Elnézést, a zsinór kicsit összegabalyodott. Köszönöm, elnök úr. Nagyon röviden szeretnék az elhangzottakra reagálni, először arra, amit Béki Gabriella képviselő asszony a 40 éven felüli munkavállalók ügyében elmondott.
Én örülök annak, hogy az SZDSZ képviselő asszonya magáénak érzi ezt a problémát, különösen azért örülök ennek, hiszen éppen ma hangzott el Rogán Antal frakcióvezető-helyettes interpellációjában az a fővárosi probléma, amely szerint diszkriminatív álláshirdetést jelentetett meg az a Budapesti Közlekedési Vállalat, amely a Fővárosi Önkormányzat irányítása alatt működik és tulajdonában áll. Úgyhogy én a magam részéről örülök annak, hogy az SZDSZ-ben is ülnek olyan képviselők, akik helytelenítik az ilyenfajta diszkriminatív megkülönbözetést.
Egyébként hadd hívjam fel a jelen lévő képviselőtársaim figyelmét arra, hogy a munka törvénykönyvének a zárószavazása éppen ma este történt meg, elfogadtuk azokat a módosításokat, amelyek között többek között szerepel a hátrányos megkülönböztetés tilalma és a közvetett diszkrimináció tilalma is.
Végül pedig, Göndör képviselő úrnak szeretném megemlíteni, hogy a méltányosság gyakorlása, amelyet az egyik módosító javaslatban megemlítenek, megítélésem szerint államigazgatási hatósági hatáskör, és nem tudok arról, hogy a munkaügyi tanácsok ilyen típusú (Az elnök jelzi az idő leteltét.) hatáskörrel rendelkeznének (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.), hiszen érdek-képviseleti szervek... Elnézést, elnök úr, de később kezdtem el a mondanivalómat azért, mert...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés