DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány olyan jogi észrevétel hangzott el, amire szeretnék a Fidesz-Magyar Polgári Párt nevében röviden reflektálni.

Bauer képviselő úr arra hivatkozott, azt a kérdést vetette föl, hogy az interpellációval, kérdéssel, azonnali kérdéssel megválaszolható kérdések köre miért rekedt ki az állásfoglalás értelmében a vizsgálóbizottság lehetséges tárgyi köréből. Szeretnék példát mondani arra a problémára, amire Bauer képviselő úr hivatkozik. Az egyik - napirendre egyébként nem került - vizsgálóbizottsági javaslatban arra tesz javaslatot az előterjesztő, hogy vizsgálóbizottság vizsgálja ki, hogy egy adott kérdésre milyen jogszabály vonatkozik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez abszolút komolytalan dolog, mert az, hogy egy adott kérdést milyen jogszabály alapján lehet eldönteni, mondjuk, egy jogi szakértő megkérdezésével rövid úton tisztázni lehet, de annál tovább legalább - ha nem ezt az utat választja az illető - ne menjünk már el, hogy legalább egy interpellációval, kérdéssel vagy azonnali kérdéssel próbálja meg tisztázni az illető, hogy az általa megválaszolásra kért kérdésre milyen jogszabály vonatkozik, és erre a kérdéskörre már nehogy vizsgálóbizottságot vegyünk igénybe.

Egyébként itt szeretném elmondani, hogy ez az állásfoglalás nem azt jelenti és nem azt tartalmazza, hogy az interpellációval, kérdéssel vagy azonnali kérdéssel érinthető és tisztázható kérdésekben akkor sem lehet majd vizsgálóbizottságot igénybe venni, ha ez az interpelláció, kérdés vagy azonnali kérdés megtárgyalásra került, mert ezeknek az eszközöknek az igénybevétele nem zárja ki azt, hogy ha a kérdést továbbra is megválaszolatlannak ítélik meg azok, akik az interpellációval, kérdéssel vagy azonnali kérdéssel éltek, akkor ne lehessen ezekben vizsgálóbizottságot alkalmazni.

A másik a Tóth András által elmondottakkal kapcsolatos két észrevétel. Az egyik az, hogy abban igaza van a képviselő úrnak, hogy az Alkotmánybíróság a legfőbb alkotmányértelmező. Ez az az állami szerv, amely az alkotmányt mindenkire kiterjedően, kötelező erővel értelmezheti. De ez nem jelenti azt, hogy az Országgyűlés nem értelmezheti az alkotmányt, sőt, nap nap után kénytelen is ezt tenni az Országgyűlés (Dr. Avarkeszi Dezső: Szégyen, amit vállalsz!), például amikor állást foglal abban egy kérdésben, hogy egy törvényjavaslatot kétharmados többséggel kell-e elfogadni vagy sem.

Ami pedig a hatásköri kérdéseket illeti, úgy gondolom, hogy az alkotmány 21. § (3) bekezdésének értelmezése, ha már azt vizsgáljuk, hogy az kinek a hatáskörébe tartozik, az adatvédelmi biztosnak végképp nem tartozhat a hatáskörébe; tehát ezzel a felvetéssel kapcsolatban, amit a képviselő úr az adatvédelmi biztos véleményét illetően elmondott, ez a válaszom.

Végül Csákabonyi képviselő úrnak arra a rövid kérdésére szeretnék kitérni, hogy mi történik akkor, ha az egyötödös kisebbséggel kezdeményezett vizsgálóbizottságot a többség nem szavazza meg. Én továbbra is azt mondom, hogy ez a házszabályi rendelkezés egyébként szintén megmarad, ez érintetlen marad, de a szabad mandátum elvével összeegyeztethetetlen megoldással ezt nem lehet kikényszeríteni. (Dr. Wiener György: Hat évvel ezelőtt miért nem kifogásoltad?)

Mert akkor én kérdezem meg a képviselő urat, és kérem, hogy válaszoljon rá, hogy amikor az Alkotmánybíróság határidőt szab az Országgyűlésnek, hogy meghatározott időben fogadjon el egy kétharmados törvényt, akkor elő lehet-e írni az országgyűlési képviselőknek, annak érdekében, hogy az Országgyűlés eleget tegyen az Alkotmánybíróság határozatának, hogy, mondjuk, az adott kétharmados törvényjavaslatra minden képviselőnek csak igennel lehet szavazni. Ugyanez a helyzet, ugyanaz a probléma. A szabad mandátum elve értelmében a képviselő nem utasítható; a jogállamiság és a demokrácia 250 éves alapelvéről van szó (Közbekiáltások az MSZP padsoraiból.), amit Edmund Burke angol képviselő fogalmazott meg 1774-ben bristoli választópolgáraihoz írt levelében.

Az alkotmányügyi bizottságnak ez a teljesen elhibázott állásfoglalása ezt a szabad mandátumot a képviselői szabad akaratnyilvánítás és szabad szavazás jogát próbálta, kívánta megvonni, vagy vonta meg elfogadhatatlan módon. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Még egyszer mondom: ez nem lehet eszköze semmiféle egyéb, egyébként tiszteletben tartandó és érvényesítendő házszabályi rendelkezések biztosítékának.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Dr. Avarkeszi Dezső: Szégyen! Szégyen!)

Forrás: parlament.hu