GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném elmondani, hogy a Széchenyi-terv pályázataiban semmifajta áttételes támogatásról nincsen szó, aki pályázaton keresztül állami támogatáshoz kíván hozzájutni, annak közvetlenül kell benyújtania a pályázatát, és a pályázati támogatást is közvetlenül kapja meg. Reményeink szerint a Széchenyi-terv pályázataival idén több tízezer munkahelyet fogunk Magyarországon teremteni. Egyetlenegy olyan szabály tud eszembe jutni, ami valamilyen módon az európai uniós elvárásokkal összefüggésben van, ez pedig az, hogy a kis- és középvállalkozások lényegesen nagyobb arányú támogatásra jogosultak, mint a nagyvállalkozások. Úgyhogy teljesen fölösleges lenne az ön kérésének eleget tenni és megszüntetni a kis- és középvállalkozások nagyvállalatokat megelőző, meghaladó mértékű támogatását.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu