DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Minden felelős hozzáértő tisztában van a nyugati hadifoglyok által elszenvedett sérelmekkel. Ismert tény az is, hogy egyes nyugati hadifogolytáborokban a fogságba esettek embertelen bánásmódnak voltak kitéve. Az ő kárpótlásuk kérdésének vizsgálata már korábban is több ízben napirendre került. A jelenlegi kormányzati álláspont megértéséhez röviden vissza kell tekintenünk az előzményekre is.
A harmadik kárpótlási törvény, nevezetesen az 1992. évi XXXII. törvény elfogadásakor, továbbá 1994-ben, a törvény módosítására irányuló javaslat parlamenti vitája során, tehát immáron kétszer, felmerült itt a törvényhozásban az az igény, hogy a nyugati hadifogságot 1945. augusztus 1-je után, a szovjet hadifogsághoz hasonlóan, tekintsük és minősítsük kényszermunkának, és ekként a nyugati hadifoglyok is részesüljenek kárpótlásban. Mind az alaptörvény vitája, mind pedig a módosításra irányuló önálló indítvány vitája során, 1994 áprilisában a Ház elutasító álláspontra helyezkedett, tehát nem támogatta azt, hogy a nyugati hadifoglyok kárpótlást kapjanak.
Amikor a törvényhozó az eddigiek során a kárpótlásra jogosultak köréről döntött, az igény jogosságának méltánylása mellett mindig számolnia kellett az ország anyagi helyzetével is. Így történt az, hogy ez idáig csak az életüktől megfosztottak hozzátartozóinak, valamint a szabadságukban és vagyonukban legsúlyosabb károkat elszenvedőknek tudott, tudhatott részleges kárpótlást nyújtani. 1995-ben az Alkotmánybíróság is megvizsgálta azt a kérdést, hogy vajon a harmadik kárpótlási törvény indokolatlanul hátrányos helyzetbe hozta-e a nyugati hadifoglyokat a keletiekkel szemben. Az alkotmány legfőbb őrei vitathatatlan történelmi tényeken nyugvó döntést hoztak akkor, amikor megállapították, hogy a törvény nem tartalmaz indokolatlan megkülönböztetést a volt szovjetunióbeli és a nyugati magyar hadifoglyok között.
Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném emlékeztetni arra, hogy az Antall-kormány a nyugati hadifoglyok szenvedését is elismerte, amikor 1992-ben részükre nyugdíj-kiegészítést állapított meg. Önnek teljesen igaza van abban, hogy az Alkotmánybíróság imént említett döntése nem zárja ki, hogy az ország anyagi teherbíró képességéhez és erkölcsi érzékéhez méltó korrekció szülessen a volt nyugati hadifoglyok megítélésében, anyagi kárpótlásában. A hangsúlyt azonban itt és most sajnos továbbra is az anyagi teherbíró képességre kell helyeznem, amely ma sem mondható kedvezőnek. Ezért ma sem mondhatom, csak azt, a kárpótlásra jogosultak körének bővítése kizárólag egyértelmű politikai és közvéleményi támogatás mellett történhet meg. Interpellációját megköszönve, magam is remélem, hogy ez a támogató légkör előbb-utóbb kialakul.
Köszönöm a figyelmüket. Kérem a válaszom elfogadását. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés