KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Új oldaláról ismertük meg Baja Ferencet, az MSZP pártigazgatóját, aki korábban miniszterként még bőkezűen osztogatta az állami támogatásokat Zsurkon kétes hírű vodkagyárosoknak. Most az MSZP pártigazgatójaként viszont saját nyilatkozata szerint spórol pártjának, amikor egy német cég támogatását fogadja el, kocsija, telefonja és ki tudja, még miféle költségeinek térítésére.

Olvasva Baja úr nyilatkozatát, kezd érthetővé válni, hogy a legnagyobb ellenzéki párt tagjai miért is nem hajlandók megjelenni a vagyonvizsgáló bizottság előtt. Kíváncsian várjuk azt, hogy a pártigazgató úr most megteendő nyilvános vagyonnyilatkozata vajon mit is fog erről tartalmazni. Baja úr nyilván példát akar mutatni MSZP-s párttársainak is, hogy hogyan kell takarékoskodni pártjuknak. Ő a költségeket igyekszik lefaragni, szemben párttársával, Hámori Csabával, aki a hírek szerint Stadler úrtól kapott forintokkal a bevételi oldalt igyekezett erősíteni.

(14.00)

(Vancsik Zoltán: Elnök úr, ez micsoda?) Ez a közgazdasági szemlélet irigylésre méltó, és lehet, hogy meg fog jelenni az MSZP választási kampányában is, mert hírlik, hogy Baja Ferenc lesz az MSZP kampányfőnöke. (Vancsik Zoltán: Ennek mi a műfaja?) Mindenesetre most a pártigazgató úr jól megfér az MSZP frakciósoraiban Boldvai László volt MSZP-s pénztárnokkal is, aki egyszer már elindult a stadleri úton, amit az elsőfokú bíróság méltányolt.

Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, hogy a képviselőknek élen kell járniuk a korrupció elleni küzdelemben. A kormány is a közelmúltban fogadta el az erre vonatkozó határozatát. Kérdezem ezért az államtitkár urat, hogy mit tud tenni a kormány és a parlament közösen, no nem ebben a konkrét ügyben, hanem az ez ügy kapcsán előkerült hasonló anomáliák felszámolása érdekében. (Dr. Kis Zoltán: Szabadi Béla! - Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu