LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az igazságügyi tárcától az elmúlt év márciusában elutasító válasz érkezett a Nyugati Hadifoglyok Egyesületéhez, amely ezzel a mondattal zárul: "Jelenleg nincs olyan kormányzati szándék, amely a személyi kárpótlás tekintetében a jogosult kör kiterjesztését tervezné." A válasz szerint tehát nincs olyan kormányzati szándék, amely figyelembe venné a nyugati hadifogságot szenvedettek egyenlő elbírálást kérő igényeit. Miért nincs korrekciós szándéka a kormányzatnak? Mit tehet egy képviselő, hogy erőre kapjon egy ilyen szándék, és tettekben is megnyilvánuljon?

Az embertelenséget az embertelenséggel nehéz összehasonlítani, de hiteles visszaemlékezések, történelmi tanulmányok sorát idézhetnénk, amelyek arról tanúskodnak, hogy sok esetben lényegesen rosszabb körülmények között sínylődtek a magyar hadifoglyok a nyugat-európai hadifogolytáborokban és kényszermunkatelepeken, mint a Szovjetunióban. Különösen a francia hadifogságban szenvedők sorsa volt iszonyúan nehéz. Az éheztetések és a testi fenyítések mindennaposak voltak, mert a gyarmattartó hatalom érdeke többek között az volt, hogy minél több magyart kényszerítsenek az idegenlégióba. Sok magyar pusztult el emiatt később Vietnámban vagy Algériában.

Az 1995. február 6-án kelt alkotmánybírósági döntés csak az 1992. évi XXXII. törvényt nem tartja alkotmányellenesnek. Ez a sokat vitatott döntés nem zárja ki, hogy az ország anyagi teherbíró képességéhez és erkölcsi érzékéhez méltó korrekció szülessen a volt nyugati hadifoglyok megítélésében, anyagi kárpótlásában. A mai magyar közigazgatás azon hozzáállása sem fogadható el, mely szerint, mivel Magyarország nem is volt hadiállapotban Franciaországgal, ezért ott nem is lehettek magyar hadifoglyok, ezért tehát jogosulatlanok az efféle igények.

Tények sokasága bizonyítja azt is, hogy a nyugati szövetségesek tömegesen rendeztek hadbírósági pereket szökés vádjával magyar hadifoglyok ellen akkor, amikor a mai minisztériumi álláspont szerint már mindenkit hazaengedtek, azaz erre az időszakra már senkinek nem járhat kárpótlás. Sok hadifoglyot igazolhatóan csak 1948-ban engedtek ki a táborokból, évekkel - a minisztérium szerint - az 1945. augusztus 1-jei általános szabadulás után.

Tisztelt Ház! A háborút követően a magyar állam nem volt olyan helyzetben, hogy tényleges védőhatalomként lépjen fel a hadifogságban szenvedők érdekében. Számos külső oka volt erre. De ma a volt nyugati hadifoglyoknak vajon miért nem védőhatalma a mai Magyar Köztársaság?

Várom az államtitkár úr válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu