MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak nagyon röviden szeretnék Farkas Imre és Keller László szavaira reagálni. Nagyon régi téma az egyéni vállalkozók munkanélküli-járadékra való jogosultságának kérdése.

(22.20)

Teljesen jogos az, hogy lehetőség szerint amiket végiggondoltunk, azokat szerepeltessük együttesen a törvényjavaslatban, és ne térjünk gyakran vissza egy törvény módosításánál a törvényeket érintő szabályozásbeli kérdésekre.

Ugyanakkor egy másik hibát is elkövethetünk, ha nem kellően kiérlelt javaslatokat kodifikálunk és törvényben szerepeltetünk anélkül, hogy ezeknek a hatásait alaposan végiggondolnánk.

Azt látni kell, hogy egyéni vállalkozók esetében a tényleges munkanélküli-helyzetet vizsgálni, azt ellenőrizni, ez egy borzasztóan nehezen kivitelezhető és iszonyatosan nagy visszaélési lehetőségeket jelentő helyzet. Éppen ezért amíg a visszaélések nagy tömegét nem lehet kizárni egy megfelelő szabályozással, addig ebben az irányban lépni, még akkor is, ha bizonyos esetekben indokolt lenne - ezt el tudom és el tudjuk fogadni - változtatást tenni, de nem szabad úgy felemelni a zsilipeket, hogy eláraszt bennünket a víz. Óriási államháztartási veszélyekkel jár, 10 milliárdos nagyságrendű pénzkiáramlás történhet meg úgy, hogy lényegében néhány hónapon belül, anélkül, hogy az ellenőrzés lehetősége igazából meg lenne oldva.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu