ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Mielőtt a lényegről szólnék, a három konkrét kérdést is engedje meg, hogy röviden érintsem. Azt hiszem, hogy a magyar demokráciához méltatlan lenne egy olyan vitába bocsátkozni, hogy kinek mit mondott valami nagy ember, aki valahonnan messze földről itt járt, és véleményt kegyeskedett rólunk mondani. Én nem voltam ott azon a bizottsági ülésen, amelyen ön nyilván részt vett, ön pedig nem volt ott azon a tárgyaláson, amelyet a kormánnyal folytattak az Európai Unió képviselői. Ezért a rosszízű ki mit hallott vita helyett inkább engedje meg, hogy összegezzem, hogy az ön által érintett három kérdésben milyen álláspontot foglalt el a kormány.
Az első kérdésben, a roma kérdésben elfogadtuk Prodi úr álláspontját, aki azt mondta, hogy ez nehéz kérdés, és a csatlakozásig nem is lehet megoldani. Bár hozzátettük ehhez a véleményhez, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy a helyzet azért javuljon.
Az érdekegyeztetés kérdésében a tényeket ismertettük a tárgyalásokon, amely tények meggyőzőek, ön is ismeri őket, ha megengedi, nem idézem föl, csak szeretném jelezni, hogy mind az üzleti életben, mind pedig a közalkalmazottak egy nagyon széles körében sikerült bérmegállapodásra jutnunk az előttünk álló esztendőre, pontosabban a mostani esztendőre, és a közszférában dolgozók egy részére nézve pedig az előttünk álló két esztendőre is sikerült megállapodást kötni.
A sajtószabadság kérdését egész egyszerűen nem érintettük, méltatlan is lett volna egy demokratikus, szabad és demokratikus vívmányaira joggal büszke országban a sajtószabadság kérdését egyáltalán csak felvetni egy nemzetközi tárgyaláson. Idáig kormányközi tárgyaláson nem is szoktak elmerészkedni.
Ellenben tárgyaltunk arról, hogy az audiovizuális fejezetet, az ahhoz szükséges jogszabály-módosításokat mindenképpen meg kellene alkotni a médiatörvény módosításával a magyar parlamentnek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés